A Szigetre érkező Billie Eilish egymaga mentené meg a világot

GettyImages-1201585601
2023.08.05. 10:48
Augusztus 15-én Magyarországra látogat Billie Eilish, aki főleg a fiatalok körében számít nagy favoritnak, viszont a felnőttek között sem kellene sokáig keresgélni, hogy találjunk rajongókat. Az énekesnő ugyan még csak 21 éves, de már akkora sikereket tudhat a háta mögött, mint a nála kétszer idősebb előadók némelyike sem.

A Sziget szervezői az elmúlt években különösen törekedtek arra, hogy egy-egy olyan énekest is felvonultassanak a fesztiválon, aki már ikonnak számít a zenetörténelemben. Ennek köszönhetően léphetett már fel nálunk például Rihanna – akinek akkori teljesítményével nem sokan voltak elégedettek –, Pink, illetve tavaly Justin Bieber. Az ilyesmi azért is számít mindig nagy dobásnak, mert a világ körüli turnéra induló zenekarok, előadók koncertállomásait nézve olyan érzése támad az embernek, mintha Közép- és Kelet-Európa nem is szerepelne a térképen.

A magyaroknak a legtöbb esetben annak érdekében, hogy hasonló kaliberű hírességeket lássanak élőben, Ausztriába, Németországba, Angliába vagy Franciaországba kell utazniuk, ezen országok ugyanis szinte mindig felkerülnek a listára. Példaként lehetne említeni akár Taylor Swiftet vagy Beyoncét, akik Európában ugyan koncerteznek, de Bécsnél közelebb nem merészkednek – utóbbi pedig még odáig sem jött el.

A Sziget Fesztivál utolsó napján, augusztus 15-én fellépő Billie Eilish esetében sincs ez másképp, aki 21 éves létére már öt turnén van túl. 2017 óta szinte minden évben úton volt – ez alól csak a koronavírus-járvány időszaka jelentett kivételt –, és míg Angliában például már 27-szer, Németországban pedig 12-szer lépett fel, addig a hozzánk egyik legközelebb eső országban, Ausztriában csak egyetlenegyszer. Már csak emiatt is nagy dolog, hogy az énekesnő ellátogat Magyarországra, ahogy amellett sem lehet elmenni, hogy napjaink egyik legmeghatározóbb előadójáról van szó, akinek köszönhetőn népszerűvé tudott válni egy olyan zenei vonal, amit húsz évvel ezelőtt talán még körberöhögtek volna. 

SoundCloudról az arénákba

Billie Eilish pályafutása 2015-ben indult, amikor testvérével, Finneasszel – akinek akkor már volt egy bandája – közös dalokon kezdtek el dolgozni, amelyeket végül a SoundCloud zeneáruház oldalára töltöttek fel. Az elismerés az Oceans Eyes című dallal érkezett meg, amit egyébként Finneas a saját zenekarának írt, ám úgy vélte, húga hangszínéhez sokkal jobban passzolna a dal. A szerzemény felkeltette Finneas menedzserének érdeklődését, aki úgy vélte, testvére segítségével nagy sikereket érhetne el az énekesnő, így komolyabban kezdtek el foglalkozni azzal, hogy megalkossák a lány saját imidzsét. Az Oceans Eyes című dalhoz tartozó videóklip 2016 márciusában debütált, amire már a rádióállomások is felfigyeltek, és elkezdték játszani a nótát. 

A testvérek ekkor még mindig a SoundCloudon jelentették meg a szerzeményeiket, ám ez nem sokáig maradt így, mivel Eilisht még azon a nyáron szerződtették a Darkroomhoz és az Interscope Recordshoz. A melankolikus pophoz legközelebb eső, kissé Lana del Rey-beütésű dalok frissítőleg hatottak akkoriban a zeneiparra, és az énekesnő által képviselt stílus azóta is sokkal inkább mondható alter, mintsem mainstream műfajnak. Az újdonság varázsa zeneszeretők millióinak volt csábító, ám Eilish sikeréhez jelentősen hozzájárultak a Spotify és az Apple Music streamingplatformok is, amelyek kvázi felkarolták őt. Utóbbi 2017 szeptemberében a hónap feltörekvő tehetségének választotta, és leforgattak vele egy rövid dokumentumfilmet, kiadták egy kislemezét, illetve készítettek vele egy interjút, ami jelentősen megdobta a népszerűségét.

2018-ban divatmárkákkal kezdett együtt dolgozni, majd még ugyanazon év novemberében felkerült a legbefolyásosabb 30 év alatti hírességek listájára, illetve ő lett a legfiatalabb előadó, akinek a dalát 1 milliárdan hallgatták meg a Spotifyon. 2019-ben a When We All Fall Asleep, Where Do We Go című albumának – rajta többek között a Bad Guy és a Bury a Friend dalokkal – megjelenésével robbant be igazán a köztudatba, majd még ugyanabban az évben ismét turnéra indult, ami 132 show-t foglalt magában. Bár a lemez kapcsán még egy turnét terveztek, a koronavírus-járvány miatt végül törölték a koncerteket. A fiatal énekesnő népszerűsége ugyanakkor a pandémia alatt sem hagyott alább, sőt a bezártság időszakát dalszerzéssel töltötte, majd 2022-ben, a járványt követően jelentette megHappier Than Ever című albumát, amellyel egy 88 állomásos világ körüli turnéra indult. Valószínűleg javarészt ezen lemez dalai fognak elhangzani a szigetes fellépésén is, visszanyúlva a közönségkedvenc nótákhoz.

Az előadó egyébként a pandémia alatt nyerte el első öt Grammy-díját, illetve megkapta élete nagy lehetőségét, így ő lett a legfiatalabb előadó, aki valaha megírt és előadott egy James Bond-film-főcímdalt. A 62. Grammy-díj-átadón szintén ő lett a legfiatalabb énekes, aki ugyanabban az évben elnyerte a négy fő Grammy-kategóriáért járó elismerést. Jelenleg 16 Guinness-rekordot tart fenn. Hét Grammyvel büszkélkedhet, illetve a James Bond – Nincs idő meghalni című filmben való közreműködése egy Oscar- és Golden Globe-elismerést hozott számára. Eddig egyébként összesen 169 díjat ítéltek oda neki. 

Nem akar olyan lenni, mint mások

Az énekesnő nem oszt meg sok mindent a magánéletéről, és az interjúk sem tartoznak a kedvencei közé, ám 2017 óta hagyománnyá vált, hogy minden évben beszélget a Vanity Fairrel, akik javarészt ugyanazokat a kérdéseket teszik fel neki, majd összehasonlítják az adott évben adott válaszait a korábbiakéval. Ennek köszönhetően Eilish is tisztában lehet azzal, hogy 16 éves kori önmagához képest egyes témákkal kapcsolatban mennyit változott a véleménye, a rajongók pedig közelebbről megismerhetik őt. 

Az előadót nagy eséllyel azért is kezdték el ennyien kedvelni, mert szinte minden normával szembegy, így tehát a megjelenése sem illik bele az átlagos kategóriába. Főleg bő ruhákban jár – bár ma már néha felölt testhez simuló darabokat is –, amellyel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, azért öltözik így, mert nem akar másokhoz hasonlítani, e tekintetben szeret kilépni a komfortzónájából, illetve azt sem szeretné, ha az alakja miatt kritizálnák őt. 

Ahogy múlt az idő, én lettem Billie Eilish, a hátborzongató, furcsa, ijesztő lány. Ez nem tetszik, béna. Csak nem akarok egy dolognál megragadni 

– nyilatkozta még 2019-ben.

Állítása pedig igencsak megfelel a valóságnak, mivel a pályafutása kezdete óta eltelt majdnem nyolc évben annyiszor váltott hajszínt, mint sokan egy élethossz alatt sem. A neonzöldtől kezdve a feketén át a szőkéig mindent kipróbált már, és hasonlóan kirívó az öltözködési stílusa – megesett például, hogy Gucci pizsamában ment el egy rendezvényre. Az életét közelebbről megismerhettük az Apple TV által készített Billie Eilish: Kicsit homályos a világ című dokumentumfilmből, amelynek főleg azon képsorai voltak meghökkentőek, amelyeken a Tourette-szindrómával vívott harcát látni. Ennek kapcsán többször megvádolták már azzal, hogy olykor tudatmódosító szerek hatása alatt áll, csakhogy az ő esetében a rángatózások nem a drogok, hanem a Tourette-szindróma tünetei, velejárói. A dokumentumfilm többször rávilágít az előadó veleszületett betegségére, ami tikkelésben, rángatózásban, hangokkal járó, önkéntelen mozdulatokban nyilvánul meg nála.

Nagyon fura, nem igazán szoktam beszélni róla. A leggyakoribb, amivel találkoztam, hogy az emberek nevetnek rajta, mert azt gondolják, hogy vicces akarok lenni. Azt hiszik, hogy a tikkeléssel valami vicces mozdulatot produkálok, amire nevetéssel reagálnak, de nekem ez nagyon sértő

mondta még egy tavaly debütált netflixes produkcióban David Lettermannek, hozzátéve, amikor előjönnek a tikkelések nála, akkor a fülét mozgatja előre és hátra, vagy épp az állkapcsát csattogtatja, esetleg megfeszíti valamelyik izmát, de elmondása szerint, ha valaki beszélget vele, ezt észre sem lehet venni, de számára elképesztően fárasztó.

Fontos neki a jövő

Az énekesnő szószólója az állatok jogainak, gyerekkora óta nem eszik húst, és az első MET-gáláján is csak azzal a feltétellel volt hajlandó felvenni egy Oscar de la Renta-kreációt, ha a divatcég felhagy a valódi szőrme használatával – továbbá kritikával illette a tejtermék- és gyapjúipart is. Eilish felszólalt már többek között a nők jogai mellett, és a testszégyenítéssel szemben, illetve aláírt egy nyílt levelet, amellyel felhívták a világ vezetőinek a figyelmét az éghajlatváltozás hatásaira. Az előadó arra sarkallja a fiatalokat, hogy tegyenek a környezetért, így az All the Good Girls Go to Hell dalához készült videoklip is az éghajlatváltozással foglalkozik, amelyben a menny és a pokol ábrázolásával igyekeztek eljuttatni azt az üzenetet, mekkora problémát jelent jelenleg a tengerszint-emelkedés – ám általánosságban véve nagy a tudatlanság e téren. 

Bár Billie Eilish az elmúlt években sokaknál kiverte a biztosítékot nem mindennapi öltözködésével, illetve az általa képviselt, már-már rétegzenének mondható dalaival, viszont az tagadhatatlan, hogy azon énekesek közé tartozik, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a fiatal generációra. Lehet a szerzeményeit nem szeretni, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy sok más előadótól eltérően igyekszik a hírnevét olyan célokra felhasználni, amelyek nemcsak a rajongóit, hanem az egész világot érintik – és ezért már önmagában jár a piros pont. 

(Borítókép: Billie Eilish. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images for Spotify)