Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A séfnek már kínos, hogy kétnaponta kell kitennie az álláshirdetését.

    Rácz Jenő az RTL Reggeli műsorának vendége volt, ahol arról is mesélt, hogy új street food éttermet készül nyitni, de külföldön is szerencsét próbál majd. Rengeteg munkája mellett persze igyekszik a családjára is minőségi időt szánni, de azért bevallotta, hogy egyre nehezebben egyezteti össze a teendőit. A beszélgetésből szintén kiderült, hogy az üresedései miatt folyton munkaerőt keres, és maga mellé is szeretne egy jobbkezet, amolyan „elnöki asszisztenst”.

    Már az a ciki, hogy igazából kétnaponta ki kell tegyem, hogy keresünk embert. Sajnos megváltozik a világ. Annyira nem akarnak az emberek talpalni és dolgozni, hogy már szinte ritka, hogy valaki lelkesen jön és megvan benne, ami kell. Én már annyira kétségbe vagyok esve, hogy ha valaki jónapottal köszön, már felvettem...

    – vallotta be a sztárséf, aki azt is elmondta, miben látja ennek az okát: mindenki nagyon gyorsan akar karriert csinálni.

    Ez egy generációs dolog. (...) Manapság évről évre váltanak munkahelyet, tapasztalat ugye kevesebb, viszont az igény az nagyobb. Ezáltal nagyon nehéz elhivatott embereket találni.

    – magyarázta Rácz Jenő, de a műsorvezető azt is felvetette, hogy a séfként ő is nagyon fiatalan csinált karriert: „Igen, csak én heti hat napot dolgoztam, napi tizenhat órában... A mai fiatalságnak pedig négy napot kell dolgoznia és van, hogy ennyit sem akarnak” – tette hozzá.

  • A többi villalakó megdöbbent a kijelentésén.

    Képernyőfelvétel (381).png
    Fotó: RTL

    VV Csaszi különös borítékot kapott, amely azt a feladatot tartalmazta, hogy elterjesszen egy pletykát a villalakók körében. Ezzel azt kellett vizsgálnia a Villalabor napok alkalmából, hogy milyen gyorsan terjed el egy szóbeszéd a luxusbörtönben. Miután a villasrác elolvasta az utasításokat, felkereste társait, hogy elmondja: fel akarja adni a játékot. A többiek értetlenül álltak az egész előtt, de VV Csaszi meggyőző alakításával mindenkit beültetett a hintába.

  • Zenésztársaival megemlékeztek arról, hogy hányadik napja józanok.

    Molnár Tamás, az Anti Fitness Club egykori frontembere korábban őszintén beszélt arról, hogy komoly szenvedélybetegséggel küzdött, de aztán egy ponton úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát, és azóta már józanul éli a mindennapjait. Most a zenész erről egy közös fotót is megosztott Baksa-Soós Attilával és Nagy Zsolttal, akik szintén a józanság útjára léptek, fejük fellett pedig a kártékony szenvedélyük nélkül eltöltött napjaik száma látható.

    Nagy Zsolt már több mint 1 éve tiszta és békés, de Baksa-Soós Attila és én is szépen gyűjtjük a józan napokat a fejünk felett. Büszkék lehetünk rá, hogy volt erőnk változtatni, és hogy azóta is legalább 1 lépéssel a kísértés előtt járunk

    – olvasható az énekes Instagram-bejegyzésében.

    Molnár korábban a Borsnak adott interjújában mesélt arról, hogy a kísértés mindig jelen van, hiszen a zenészek életében nem ritka, hogy a fellépések után a rajongók meghívják őket egy-egy italra. Ezekben az esetekben jobb elejét venni a dolgoknak az énekes szerint.

    Tudom, hogy csak egyetlen sört nem tudnék meginni, ezért miután lejöttünk a színpadról, bepakolunk a kocsiba és hazaindulunk, így nulla az esélye annak, hogy elcsábulok

    – magyarázta Molnár, aki úgy érzi, kötelessége elmesélni a saját történetét, hogy reményt és erőt adjon a függőséggel küzdő embereknek.

  • Egyelőre még nem feküdt kés alá, mert nincs ideje hetekig otthon lábadozni.

    282232504
    Fotó: Hubert Boesl

    Sofia Vergara egyáltalán nincs a plasztikáztatás ellen, sőt: az Allure magazinnak most arról beszélt, egyelőre csak botoxoltatni volt, de nem zárja ki, hogy a közeljövőben komolyabb beavatkozásnak vesse alá magát. Mint mondta, ha szüksége lesz rá, minden plasztikai operációt elvégzetet, amit csak lehet.

    „Bár több szabadidőm lenne! Már rég megcsináltattam volna magamon ezt-azt. De mivel színész vagyok, a kamera előtt dolgozom, nem tehetem meg, hogy hetekig otthon üljek, lábadozva“ – árulta el a színésznő, hozzátéve: a különböző arcra és szájban használt töltőanyagok szerinte neki már nem, maxiumum a nagyon fiatal embereknél működnek.

    „Az hiszem, az én koromban ettől nem fogsz fiatalabbnak kinézni. De mindent meg kell tenni, ha zavar az öregedés. Azzal sincs gond, ha nem érdekel a dolog, nincs vége a világnak. Ám ha törődni akarsz magaddal ilyen értelemben, a világ nyitva áll” – idézte szavait a 24.hu.