Hárommilliárdos örökséget kínáltak Csutinak

DSC1809
2023.01.12. 13:40
Szabó András Csutit az interneten akarták átverni, egy üzenetküldő 3 milliárd forintos örökségből való részesedéssel szerette volna elkápráztatni.

Szabó András Csutit egy csaló akarta átverni: nemrég kapott egy levelet, melynek feladója mintegy 3 milliárd forintos örökségből való részesedést kínált neki. Az üzletember úgy véli, nyilvánosságra kell hozni az ilyen eseteket, mert tanulhatnak belőlük az emberek.

Én egy másodpercig nem hittem neki

– mondta a TV2 Mokka című műsorában Csuti, aki arról is beszélt, hogy rengeteg értesítést kap minden egyes nap a felugró üzenetektől kezdve egészen az e-mailekig. Azt is elmesélte, hogy korábban unokázós csalók verték át a nagyszüleit, ezért igyekszik mindig éber lenni, és elmondása szerint már nagyon hamar kiszúrja a szélhámosságokat.

Csuti nagyszülei esete óta mindig beszámol róla a közösségi oldalán, ha át akarják ejteni, és mivel ilyen módszerekkel még senki sem tudta őt megvezetni, megmutatja követőinek, mire érdemes odafigyelni, hogy elkerüljék a felültetéseket.

A műsorban külön felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad megnyitni semmilyen gyanús linket. Azt javasolta a nézőknek, hogy az ilyen üzeneteket rögtön töröljék. Hozzátette: feltétlenül meg kell nézni, kitől érkezett az üzenet, majd azt is, „milyen a szerkezete”.

Szabó András azt tanácsolta, hogy

minimum kétfaktoros hitelesítés legyen a közösségi oldalakon,

szerinte az már megfelelő védelmet nyújt a személyes fiókoknak. Szerinte ha valakinek feltörik a fiókját, az ugyanolyan, „mintha az otthonunkba törnének be”.

Csuti figyelmeztetett: nemcsak a „hiszékenynek titulált” idősebb korosztály van kitéve az internetes csalás veszélyeinek, hanem a fiatalabbak is, akik sokkal több időt töltenek a világhálón.

Már teljesen elengedte Kulcsár Edinát

Csuti nemrég azt mondta Hajdú Péter Frizbi című műsorában, hogy nagyjából egy hónapig jártak Szorcsik Vikivel, akit még a gyerekeinek sem mutatott be, ugyanis korainak érezte volna. Szóba került az üzletember előző felesége, Kulcsár Edina is, akit Csuti mostanra teljesen elengedett, sőt immáron egy új hölgy van az életében.

(Borítókép: Szabó András Csuti 2022. november 8-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)