Sportrádió: Közösségi élményeket kínál a Sportoló Nemzet Program – Schmidt Ádám

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 12:07
null
Schmidt Ádám a Sportrádió vendége volt hétfő reggel (Fotó: HM Sportért Felelős Államtitkárság)
A Sportrádió vendége volt hétfőn reggel Schmidt Ádám: a sportért felelős államtitkár beszélt a néhány napja elindított Sportoló Nemzet Programról, az edzők kiemelt szerepéről, és elárulta azt is, mely sportágakat próbálta ki az Európai sporthéten.

 

Október első hétfőjén ismét a Sportrádió vendége volt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A reggeli órát rendhagyó felütéssel indította Harsányi Levente, hiszen a nap egyik témája volt a rádióban, hogy mindenki beszámolt arról az ételről, amely egy konkrét személyhez kapcsolódik az életében.

Európai sporthét, avagy páston a sportállamtitkár

Az Európai sporthét keretében Schmidt Ádám a Budapesti Honvédnál járt, és több, korábban általa sohasem próbált sportággal is igyekezett megismerkedni a gyakorlatban. Így például vívóruhát öltött, és Siklósi Gergellyel szemben kötött be a páston.

„A vívás kipróbálása hatalmas élményt jelentett, s nem csak azért, mert az ember számára ritkán adatik meg, hogy Siklósi Gergellyel vívhat – mesélte Schmidt Ádám. – Kívül a vívás nem tűnt fizikailag túlságosan megerőltető sportágnak, ám tizenöt percnyi párbajtőrözés után olyan izmaimat is éreztem, amelyeknek addig a létezéséről sem tudtam... Ha időm engedni, szeretnék még inkább elmélyülni ebben a sportágban legalább annyira, hogy másokkal vívhassak néha.”

Schmidt Ádám később a nyújtóval is megismerkedett a tornateremben, és ennek kapcsán is vannak meglátásai: „Amikor nézzük a tornászokat a szereken, így a nyújtón is, már-már természetesnek tűnik minden mozdulatuk. Mindenkinek, aki nem kellő tisztelettel beszél egy-egy sportágról vagy sportolóról, azt tanácsolom, próbálja csak meg azt, amit ezek a versenyzők csinálnak, s csak azután nyilatkozzon.”

Schmidt Ádám nem jött zavarba, rögvest megemlítette nagymamája csirkepörköltjét nokedlivel, melyet rendszerint aranygaluska követett vaníliasodóval.

Ezek után Risztov Éva komolyabb vizekre evezett, s az államtitkárt a néhány napja elindított Sportoló Nemzet Programról kérdezte.

„Mi tudatosan a közösségi sport kifejezést használjuk– mondta Schmidt Ádám. –Egyértelműnek tűnik, hogy az emberek szeretnek valamilyen közösséghez tartozni. Mi a Sportoló Nemzet Program kapcsán és mentén azért teszünk meg mindent, hogy a sport legyen a hívó erő, és minél többen érezzék úgy, hogy szeretnének ehhez a közösséghez tartozni.”

A Sportoló Nemzet Program elindítása előtt az államtitkárság több szakemberrel egyeztetett, s arra jutott, hogy nem arra kell az erőforrást használni, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy sportolni jó.

„Nekünk az a feladatunk, hogy minden feltételt és lehetőséget biztosítsunk a számukra, hogy elérhető legyen a rendszeres sportolás. Ha pedig mindent megteszünk azért, hogy a sportolni vágyók számára minimális lemondással járjon, hogy sportolhassanak, már egy nagyon fontos lépést tettünk előre”–fogalmazott Schmidt Ádám.

Éppen ezért is kérték fel a Sportegyesületek Országos Szövetségét, és annak elnökét, Deutsch Tamást arra, hogy segítsenek a program megvalósulásában.

„Többfontos pillére van a program indulásának– jelentette ki a sportállamtitkár. –Egyeztetéseket folytatunk a közintézmények fenntartóival, ebből látjuk, hogy a hazai iskolai tornatermek kihasználtsága milyen az iskolaidőn túl. Úgy véljük, ezen a téren sok a kiaknázatlan lehetőségünk, ezért aztán igyekszünk megszólítani a gyerekükért iskolába menő szülőket, hiszen az, ha az iskolai tornateremben sportolnának a munka után, nem járna túl sok lemondással. Emellett együttműködünk a nagy sportegyesületekkel, hiszen ha velük karöltve humán erőforrást biztosítanánk a gyereküket az edzésre elkísérő, majd ott várakozó szülők részére, szintén mozgásrabírhatnánkőket. A harmadik pillér pedig a nagy, állami tulajdonban lévő, általunk kezelt ingatlanok lehetnek: fontos hogy az emberek ne csak sportrendezvényre vagy kulturális programra mehessenek az ilyen létesítményekbe, hanem ott sportolhassanak is, vagyis még inkább magukénak érezhessék.”

Ez utóbbira volt példa a program első eseménye: a LED's run során megnyitotta kapuit a Puskás Aréna – Schmidt Ádám is futott, mégpedig az olimpiai bajnok Martinek Jánossal együtt.

„Azt láttam, hogy az emberek mosolyognak– árulta el az államtitkár. –Elképesztő élményt jelentett bent futni a stadionban, elfutni a kispadok előtt. Voltak fiatalok és idősek egyaránt, a jövőben más létesítményeket is szeretnénk megnyitni az emberek előtt sportolás céljából.”

A Sportoló Nemzet Program kapcsán klubkártyát igényelhetnek a programhoz csatlakozók, amely különféle jogosítványokkal jár együtt, akik a www.sportolonemzet.hu oldalon kiváltják a klubkártyát, már október elsejétől kedvezményes belépőkhöz juthatnak.

„Valahogy úgy képzeljük el, hogy idővel ez is téma lesz az emberek között. Vagyis előbb megbeszélik azt, ki mit sportolt a hétvégén, majd megnézik, hogy a klubkártya mely rendezvényekre biztosít a számukra kedvezményt. Bízom abban, hogy ennek a programnak lesz idővel akkora ereje, hogy ciki lesz belőle kimaradni. Hosszú lesz az út, de csak így válhatunk egészséges nemzetté– folytatta Schmidt Ádám, aki hozzátette azt is, hogy a társadalom minden szereplője számára csak pozitív hatása lehet annak, ha olyan fiatalok nőnek fel, akiknek a sport az életük részét képezi. –Komolyan gondolom, hogy a sport olyan eleme az életünknek, amely mindenre megtanít minket, s amelyik kizárólag pozitív hozadékkal bír.”

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, a budapesti atlétikai világbajnokság előtt elindított „Hétköznapi hős” programnak is az volt a mozgatórugója, hogy amellett, hogy minél több embert vigyenek ki a stadionba, a csúcsesemény mozgásra is bírja a sportot kedvelőket.

„Felülmúlta az elképzeléseinket, hogy több mint százötvenezer embert megszólítottunk, őket nem is szeretnénk elveszíteni, szeretnénk mindannyiukat áthívni ebbe az új klubba, a Sportoló Nemzet Programba”–nyilatkozta a sportállamtitkár.

Elkapta a labdát, feleségül vette a kiszemelt sportolót

Harsányi Levente játékra hívta Schmidt Ádámot, s megidézte a Három kívánság című műsort, ennek kapcsán pedig feltette a kérdést a sportállamtitkárnak, vajon melyik sportolóval találkozna szívesen?

„Egy ilyen sportoló volt, ő a feleségem lett – válaszolta nevetve Schmidt Ádám. – Kovács Katalinnal szerettem volna megismerkedni, sikerült. Úgy is mondhatnám, hogy elkaptam a labdát és teljesült a kívánságom. Ha pedig egy időutazáson vehetnék részt, azt mondanám, Puskás Ferenccel szívesen beszélgetnék. Bár a feleségem, Katica óvott sokáig, mondván, a sportolók nem szeretik, ha egy politikus a közelükbe megy, de úgy érzem, nem így tekintenek rám a sportolók: többségükkel megtalálom a hangot, hiszen én is ebben a közegben nőttem el. Ha külföldi sportolóról beszélünk, akkor Michael Jordant vagy Roger Federert említeném, velük szívesen találkoznék egyszer.”

A műsor közben érkező hallgatói kérdésre, mely szerint„Miként alakulnak át a kiemelt futballakadémiák, ha egyáltalán átalakulnak?”,így válaszolt Schmidt Ádám:

„A program 2020 januárjában indult, idén jár le. Megnézzük, milyen tapasztalatokkal járt, milyen tanulságokat hozott a program, ennek érdekében kollégáim jelenleg is dolgoznak, helyszínre látogatnak, okiratokat ellenőriznek – a vizsgálatnak október végén meglesz az eredménye, ezt követően terjesztjük a kormányzat elé, milyen változtatásokat és azokat miképpen eszközölnénk a programon.”

Schmidt Ádám a Sportrádió hallgatóinak elmesélte azt is, hogy nemrég a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökségi ülésén járt – újfent megerősítette, hogy a médiával való kapcsolattartás, az átlátható és korrekt tájékoztatás kiemelten fontos a számukra, a sportújságírók kapcsán ez még inkább így van.

„Az ülésen bejelentettem, hogy az eddigiekhez hasonlóan a Nagy Béla-program és az Év sportolója gála háttere is biztosított a részünkről” – mondta Schmidt Ádám.

Az államtitkár egy különösen fontos téma kapcsán nyilvánult meg az adás végén, hiszen az edzők szerepe megkerülhetetlen a sportban.

„Remélem, hogy edzőink is érzik, hogy kiemelten foglalkozunk a helyzetükkel, megreformáltuk az eddigi programokat, és újdonságként elindítottuk a nevelőedzői programot, hiszen nem mindegy, hogy a gyermekeink első találkozása egy szakemberrel, milyen hatást vált ki– fogalmazott a sportállamtitkár. –Elárulhatom, hogy a jövő évi, feszítettebb költségvetés kapcsán fel kellett állítanunk prioritásokat, s abban egyetértettünk Schmidt Gábor helyettes államtitkárral, hogy ahonnan biztosan nem veszünk el forrást, az az edzői program, remélem, mindez azt is sugallja edzőink számára, hogy biztonságban érezhetik magukat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik