Az esélyesek nyugalmával – Thury Gábor publicisztikája

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.10.12. 23:33

Fontos, de nem sorsdöntő mérkőzés vár szombaton este labdarúgó-válogatottunkra a Szerbia elleni Eb-selejtezőn a Puskás Arénában. Sorsdöntő akkor lenne, ha ez a találkozó döntene a továbbjutásról, ám ha futballistáink döntetlent játszanak – netán vereséget szenvednek –, de a hátralévő meccseken hozzák a papírformát, Szerbia mögött simán továbbjuthatnak a csoportból (Szerbia, Litvánia, Mon­tenegró, Bulgária). Ha sorscsapások sorozata érné a mieinket, a kiváló Nemzetek Ligája-szereplésüknek köszönhetően a kiskapun át is valóra váltható a kijutási esély. Ha Magyarország legyőzi Szerbiát (plusz hozza a papírformát), csoportelsőként kvalifikál Németországba. A lényeg: válogatottunk nem győzelmi kényszerben lép pályára. Ha úgy jobban tetszik: az esélyesek nyugalmával.

Néhány példán keresztül nézzük meg, milyen eredményt ért el és nem mellékesen hogyan játszott együttesünk, ha a továbbjutás szempontjából fontos találkozót nem a selejtező utolsó játéknapján rendezték? A kontinensbajnoki sorozat első két kiírása klasszikus értelemben véve nem csoportmeccsekre épült. Az elsőn, 1960-ban 17 ország nevezett – az erős csapatot felvonultató Svédország, NSZK, Anglia és Olaszország nem érezte létfontosságúnak az indulást a Nemzetek Európa-kupájában –, csupán egy selejtező (Írország–Csehszlovákia, utóbbi ment tovább) döntött a 16-os mezőnyről, onnantól oda-vissza vágós rendszerben játszották a nyolcad- és negyeddöntőt, Magyarország a Szovjetunióval szemben (1:3, 0:1) vérzett el a nyolc közé jutásért.

Négy évvel később (1964) az UEFA (akkori) 33 tagszövetsége közül Ciprus, Finnország, Skócia és az NSZK nem nevezett. A 29 együttest 13 párba sorsolták, három válogatottat, a védő Szovjetunió mellett sorsolással (!) Ausztriát és Luxemburgot kiemeltek. Ami minket érintett, a Wales elleni selejtezőt (3:1, 1:1) követően a nyolc közé az NDK-n (2:1, 3:3), a négy közé a franciákon (3:1, 2:1) jutottunk túl, a spanyolországi négyes döntőben végül harmadikok lettünk (a spanyoloktól 2:1-es vereség, a dánok ellen 3:1-es győzelem). Kulcsmeccs volt a walesiek elleni első: már a negyeddöntőt hozó 1962-es vb után november 7-én a Népstadionban Albert Flórián (Népsport: „olykor még a labdával előretörő walesi fedezeteket is üldözőbe vette”), Tichy Lajos („rengeteget változtatta a helyét, sok támadást indított a széleken is”) és Sándor Károly („fénykorára emlékeztetett”) góljával 3:1-re nyertünk.

Az 1968-as kiírásra 33 UEFA-tagszövetség 31 válogatottja nevezett, az európai konföderáció hét négy- (közte egy tiszta brit kvartett) és egy háromcsapatos csoportot sorsolt ki, az elsők alkották a legjobb nyolc mezőnyét. Klasszikus értelemben ekkortól találkozunk selejtezőcsoportokkal, Magyarország ellenfele Dánia, Hollandia és az NDK volt. Albert Flóriánék úgy vágtak az NDK elleni 1967. szeptember 27-i találkozónak, ha nyernek, a visszavágó eredményétől függetlenül már a nyolc közé jutnak. Válogatottunk a Népstadionban Farkas János három találatával 3:1-re győzött, a Vasas csatáráról ezt írta a Népsport: „Remekül játszott (...) Mesteri gólokat lőtt.” A negyeddöntőben ismét a Szovjetunió állta utunkat (2:0, 0:3) (a nagy testvér, 1960 és 1968 között két Eb-n és az 1966-os vb-n állított meg minket, plusz az 1972-es Eb-elődöntőben).

Az 1972-es előcsatározásokra 32 válogatott nevezett, nyolc csoportelső alkotta a legjobb nyolc mezőnyét. Magyarország a kvartettből Bulgárián, Franciaországon és Norvégián jutott túl, utóbbit az utolsó körben a Népstadionban 4–0-ra verte meg, de a kulcs az ezt megelőző fordulóban a franciák párizsi 2–0-s legyőzése volt (1971. október 9.), amelyen remekeltünk, Zámbó Sándor pedig, aki a második gólt szerezte, élete játékát nyújtotta („bejátszotta az egész pályát, veszélyesen húzott kapura, sokat futott, jól cselezett, jól passzolt, a kritikus percekben pedig lelkesen védekezett”). Jó, a francia–bolgár párosítás mindkét meccse még hátravolt, elvileg, ha az egyik fél két győzelemmel és nagy gólkülönbséggel került volna ki a párharcból... – de a feltételes mód akkoriban sem játszott. Magyarország a Románia elleni belgrádi harmadik mérkőzésen (2–1) jutott a négy közé, a belgiumi négyes döntőben negyedik helyen végzett (Szovjetunió: 0–1; Belgium: 1–2).

Ezt követően 44 szűk esztendő következett, a magyar válogatott csupán a 2016-os franciaországi (már 24 csapatos) kontinensbajnokságra jutott ki pótselejtezőn. A kvalifikáció F-csoportjában Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen lett. A kilenc selejtezőcsoportból az első kettő, továbbá a legjobb csoportharmadik kijutott az Eb-re, a rendező Franciaországgal együtt ez húsz résztvevőt jelentett. A fennmaradó négy helyre a nyolc csoportharmadik oda-vissza vágós rendszerben mérkőzött, Magyarországot Norvégiával sorsolták össze. Némi csúsztatással, itt sem az utolsó találkozó döntött, noha a Groupama Arenában 2–1-es magyar győzelem született, Bernd Storck labdarúgói már úgy álltak ki, hogy Oslóban 1–0-ra győztek. Mára már szép emlékké nemesült, a győztes gólt Kleinheisler László („újoncként, »nulla meccsel a lábában« a magyar csapat egyik legjobbjának bizonyult”) szerezte, akit Andy Möller, a német szövetségi kapitány segítője NB III-as csapatból javasolt a kezdőbe. S az is kellett, hogy 0–0-s állásnál a 3. percben Skjelbred közeli lövését Király Gábor ártalmatlanná tegye („...érezni lehetett, mindent tud, amit egy jó kapusnak tudnia kell. Nagyon jó teljesítményt nyújtott!”)

A koronavírus-járvány következtében 2021-re halasztott Európa-bajnokságon is részt vett Magyarország, ugyancsak pótselejtezőn jutott ki, 2020 novemberében a Puskás Arénában Izlandot győzte le 0–1 után 2–1-re. Szoboszlai Dominik győztes lövése („...úgy gondoltam, hogy lőnöm kell. Egyelőre nem tudom felfogni, mit jelent ez a gól a magyar válogatottnak”) előtt Loic Nego a 88. (!) percben egyenlített. Annak ellenére, hogy Marco Rossi együttese nem futballozott rosszul, hajszálon múlt a továbbjutás. Ám ahhoz, hogy a 2021 nyarán a Puskás Arénában két Eb-csoportmérkőzésen léphessen pályára válogatottunk (Portugália: 0–3; Franciaország: 1–1), az utolsó akadály előtt Bulgáriát is le kellett győznie, ráadásul idegenben. A 3–1-es szófiai győzelem a Rossi-éra első felének egyik legmagabiztosabb sikere volt.

A különböző korszakok összevetésének közös nevezője a sikeresség, továbbá, hogy az eredményességhez – mondjuk úgy – szükséges létfontosságú győzelemre nem kellett az utolsó körig várni. Ez még úgy is kijelenthető, hogy a 2016-os, illetve a 2020-as Eb-részvételhez nem volt szabad kikapni Norvégiától a budapesti visszavágón, továbbá Bulgária után Izlandot is el kellett intézni.

Ódzkodnék attól, hogy a múlt – közelmúlt – és a jelen válogatottjait összevessem, ám akad néhány érdekes szempont. Baróti Lajos (1964) és Illovszky Rudolf (1968, a szovjetekkel szemben elvesztett Eb-negyeddöntőben Sós Károly volt már a kapitány; 1972) együttese hazai pályán szinte bármilyen ellenféllel felvette a versenyt. Marco Rossi válogatottja pedig NL-mérkőzésen győzte le Wolverhamptonban 4–0-ra Angliát. Korábbi együtteseinkben több volt az egyéniség, elsősorban a képesség tekintetében: Alberthez, Farkashoz, Zámbóhoz hasonló futballisták napjainkban nemigen akadnak – más kérdés, hogy Szoboszlai Dominik személyében csak a legnagyobbakhoz mérhető tehetség bontogatja szárnyait. Rossi vitathatatlan erénye, hogy a posztokra kiszemeltjei rendre megállják a helyüket, továbbá a jelenlegi csapatmunka a Baróti-érák együtteseire emlékeztet, ám igazságtalan lennék, ha nem említeném meg Mezey György nevét. Válogatottjaik az esélyesek nyugalmával állhattak ki egy-egy mérkőzésre.

Akárcsak jelenlegi legjobbjaink.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik