szerző:
Simon Anita
Tetszett a cikk?

Ha minden a mostani, lineáris forgatókönyvek szerint megy tovább, azaz a vállalatok számára a profit és a növekedés marad a kizárólagosan meghatározó tényező, a fogyasztók pedig nem minimalizálják a fogyasztásukat, akkor a megoldatlan hulladékkérdés mellett hamarosan komoly nyersanyaghiánnyal is számolhatunk. Vélemény.

A hulladék mennyiségének visszaszorítása, az újrahasználat, az újrafeldolgozás és a hasznosítás elvének előtérbe helyezése, a hulladéklerakóba való elhelyezés utolsó lehetőségként kezelése – azaz a hulladékhierarchia fogalma 2015 óta erősödött fel az Európai Unióban. Ahhoz azonban, hogy a körforgásos gazdaság mára megkerülhetetlenné vált a közösségben, arra is szükség volt, hogy Kína úgy döntsön: 2018-tól teljesen felhagy a más országokból származó műanyaghulladékok átvételével. Ezután az unió is bejelentette, hogy Európa a nem OECD-tagországokba nem szállít több műanyaghulladékot, természetesen a tiszta és újrahasznosításra szánt műanyagok kivételével. Mivel ez a helyzet a helyi hulladékégetést is fellendítette az EU-ban, még sürgetőbbé vált az áttérés egy fenntarthatóbb modellre és annak minél szélesebb körű adaptálása.

 

Simon Anita
ALTEO

Hiába számít a hulladék energiává alakításánál megszokott és elterjedt megoldásnak az égetés, valójában sokkal kevésbé hatékony, viszont környezetszennyezőbb, mint a biomassza alapú eljárások. A biogáz keletkezésével járó anaerob lebontás például természetes folyamat, sokkal közelebb van a fenntarthatósághoz, mint az égetés. Ráadásul a szilárd kommunális hulladék zömét kerti és konyhai maradványok teszik ki, amelyeknél tényleg kézenfekvő hagyni a baktériumokat, hogy energiaforrássá vagy trágyává alakítsák a hulladékot. Jelenleg az egyik legolcsóbb és legcélszerűbb hasznosítási forma biogázüzemű kazánnal melegvizet előállítani. Az ALTEO által 2016 óta üzemeltetett nagykőrösi biogázüzemmel, amelyben éves szinten 50-60 ezer tonna mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, mellékterméket, illetve lejárt szavatosságú élelmiszert dolgozunk fel, első kézből is meggyőződtünk róla, mekkora a biogáz potenciálja a településekről származó hulladékok kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel a települések fűtése is megoldható volna.

Az aktuális biogázüzemkapacitással ez ma Magyarországon kivitelezhetetlen, Németországban, ahol mintegy 9600 biogáz erőmű teljesít szolgálatot, egészen más a helyzet. Az ezredforduló óta az üzemek száma több mint a tízszeresére, az összkapacitás pedig több mint a száztízszeresére, 50-ről 5700 MW/h-ra emelkedett. Bár a hálózat nagyrésze a villamosenergia termelésében vesz részt, ez a kimagasló dinamika arra is megadta a lehetőséget, hogy a leginkább italos dobozokból álló alumíniumhulladékot gázüzemű alumíniumkohókban olvasszák tömbökké – ezek szén-dioxid-kibocsátása és energiafogyasztása ugyanis egyaránt alacsonyabb, mint az elektromos kemencéké.

Sok esetben felvetődik az a kérdés is, hogy Magyarországon vajon biomasszából lehet-e olyan gázhalmazállapotú energiahordozót olyan mennyiségben termelni, amely már megjelenik az országos energiamérlegben és számottevő mértékben hozzájárulhat a földgáz felhasználás dekarbonizációjához.  A kisebb biogáz üzemekben előállított, helyileg hasznosított biogáz ugyanúgy számottevően hozzájárulhat az országos energiaellátáshoz és az energia import csökkentéséhez, mint a földgáz hálózatba betáplált biometán.

A biogáz/biometán potenciállal azért indokolt foglalkozni, mert szakmai körökben egyáltalán nincs egyetértés ebben a tekintetben, viszont stratégiát, intézkedési javaslatokat és akciótervet nem lehet anélkül meghatározni, hogy nem látjuk a reális nagyságrendeket. Az egyik véglet: 85-100 millió m3/év

A Nemzeti Energia Stratégia (2020) a következőket tartalmazza:

„A biogáz termelésére, tisztítására és gázhálózatba táplálására nagy potenciállal rendelkező, közepes támogatási igényű opcióként tekintünk, amely a megújulóenergia-használat növelésére vonatkozó és a dekarbonizációs célok teljesítéséhez is hozzájárulhat. A biogáztermelést egy, az eddigi biogáz-projektek tapasztalatait is figyelembe vevő kötelező átvételi rendszer kialakításával kívánjuk ösztönözni. Becslésünk szerint a hazai biogázpotenciál 2030-ra földgázfogyasztásunk 1%-ának kiváltására ad reális lehetőséget, ami évi 85 millió m3 jelent. 2040-re további növekedést várunk, így a hazai biogáz-potenciál eléri a 100  millió m3-t.”

Azzal, hogy a DRS rendszerben keletkező alumínium dobozok újrahasznosításához földgázt, biogázt vagy hulladéklerakó-gázt használnak, több mint 390 000 tonna szén-dioxidot spórolnak meg évente a primer alumíniumgyártáshoz képest. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az alumínium újrahasznosítása 95 százalékkal kevesebb energiát igényel, mint az elsődleges előállítása. Ahhoz, hogy a körforgásos szemlélet előnyeit ennyire jól ki lehessen használni, a fogyasztói tudatosság is elengedhetetlen. A német alumínium sikertörténet kulcsmomentuma, hogy az országban 99 (!) százalék az alumínium italos dobozok újrahasznosítási aránya, szemben a Magyarországon mért 37-tel. Erre a 2024. január 01-től induló hazai DRS rendszer megoldást fog hozni, jelentős visszagyűjtési arány emelkedésre számítunk. A rendszerben képződő italos dobozok un. can-to-can hasznosítási eljárásban a körforgásos gazdaság egyik alappilérének tekinthetők, ami konkrétan azt jelenti, hogy az italos dobozok kohókész állapotban kerülnek speciális alumínium kohóba, majd újra vissza a körforgásba.

A biogáznál lényegesen kevésbé ismert a hulladékgazdálkodásban is használatos vitrifikáció. A technológia lényege, hogy magas hőmérsékletre, 1000-1500 °C közöttire hevítik fel a szilárd hulladékot, amelynek hatására a szerves anyagok elégnek, és az ásványi anyagok pedig folyékonnyá válnak, majd üvegszerűek lesznek. Ennek az úgynevezett vitrifikátumnak jóval kisebb a térfogata, azaz kevesebb helyen és környezetbarát módon lehet tárolni a depóniában – hacsak nem hasznosítják újra, ugyanis útépítéshez vagy beton előállításához is szokták alkalmazni. A technológia energiaigényes, de jóval fenntarthatóbbá tehető például azzal, hogy megújuló árammal fűtik fel a cseppfolyósító kemencéket.

Végezetül nem feledkezhetünk meg a fogyasztói mentalitás körforgás-kompatibilissé tételéről sem. Erre érzékletes példa a textilipar: a körforgásos gazdaság egyik globális szinten is meghatározó szószólójának számító Ellen MacArthur Alapítvány (EMAA) szerint ez az ágazat felel a világ szén-dioxid-kibocsátásának 8 százalékáért. Ez teljesen hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben egy kukásautónyi ruhát égetnek el vagy helyeznek el hulladéklerakókban valahol a világon. Ebben masszívan közrejátszunk mi, vásárlók, akik számolatlanul veszünk meg mindent, ami tetszik – és aminek jelentős részére nincs is igazán szükségünk. Az úgynevezett fast fashion gyakorlatilag minden elemében ellentétes a körforgásos gazdaság elveivel. Többek között azért is – és itt kanyarodunk vissza a gyártói oldal felelősségére –, mert még a jobb minőségűnek aposztrofált termékek is rövid élettartamra vannak tervezve a fogyasztás ösztönzése érdekében: az EMAA szerint az elmúlt 15 évben 36 százalékkal csökkent a textilipari termékek átlagos élettartama. Ezért is fontos, hogy – a hulladékokról szóló uniós keretirányelv közelgő felülvizsgálatának részeként – az Európai Bizottság eltökélte és be is jelentette, hogy harmonizált uniós kiterjesztett gyártói felelősségvállalási (EPR) szabályokat dolgoz ki a textiltermékekre.

Míg az EPR a termékek és anyagok összegyűjtéséhez és újrahasznosításához szükséges rendszerek és infrastruktúra finanszírozásában játszik kulcsszerepet, az egyének esetében egyelőre egyéni mérlegelésen múlik, hogy mit dobunk és mit nem dobunk ki. Azt azért érdemes szem előtt tartani, hogy a napi használatú anyagok előállításához a globális szén-dioxid-kibocsátás 45 százaléka kapcsolható, így a tudatosabb felhasználás elsődleges prioritást élvező cél. Az unió azt már felismerte, hogy saját versenyképességét is javítani képes azáltal, hogy rendkívül széles körben, számos ágazatot érintve ösztönzi az innovációt, lehetővé téve a körforgásos gazdaság modelljének integrálását. Ezzel a gazdasági rendszerváltás 0,5 százalékpontot tenne hozzá az EU GDP-növekedéséhez és 700 ezer új munkahelyet is jelentene.

Az önfogyasztás korlátozása ugyanakkor legalább ennyire fontos: ha az életünk a jelenlegi, lineáris forgatókönyvek által kijelölt mederben megy tovább, azaz a vállalatok számára a profit és a növekedés marad a kizárólagosan meghatározó tényező, mi pedig nem minimalizáljuk a fogyasztásunkat, akkor a megoldatlan hulladékkérdés mellett hamarosan komoly nyersanyaghiánnyal is számolhatunk.

 

A szerző az ALTEO fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese