Jövő a jelenben – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.10.19. 00:26

A VÁLOGATOTTRA, a biztosra vehető Európa-bajnoki kijutásra figyelünk, s ez természetes is – no de a futballszeretők, a szakemberek kíváncsiak a következő generáció produkciójára is. Ha kedd, akkor nem magyar sikerek, mondhatjuk (sajnos), hiszen az U19-es együttes hiába várta kilencgólos előnnyel a záró kört, a lett fiatalok nyolcat vágtak Gibraltárnak, a mieink kikaptak 2–1-re Norvégiától, így a legjobb 28 európai csapat közé sem jutott be ez a korosztály, amely ide, az elitkörbe azért rendszeresen eljut.

Most látszik, hogy az akadémiai rendszer hajnalán, 2006-ban és 2008-ban mekkora siker volt, hogy az 1989-es korosztály 17, majd 19 éves korban is kijutott az Eb-re, a második alkalommal elődöntős volt a kontinenstornán, majd bronzérmes az U20-as vb-n. A legjobb négytől úgy a harmincadik helyig süllyedni nem a legszédítőbb szárnyalás, a rendezett anyagi körülmények, hibátlan feltételek, edzőpályák, milliárdos támogatások ismeretében minimum lehangoló, hogy ennyire képesek a legjobbnak kiválasztott gyerekek. Az pedig komolyan meglepne, ha a lett utánpótlásban több pénz mozogna, mint a magyarban…

Hazai pályán kapott ki az U21-es együttes, s a szurkoló elsőként nyilván az edzőt, Gera Zoltánt tenné felelőssé, csakhogy ez is összetett kérdés. A korábbi ragyogó futballistával minden hétvégén találkozunk az NB I meccsein, amelyeken hemzsegnek a légiósok, így a 97-szeres válogatott olykor széttárja a karját a kérdésre: kit nézel? S itt következhet a fura felvetés: kell-e, hogy nyerjenek ezek az ificsapatok? Vagy az számít valós sikernek, ha a játéklehetőséghez jutó srácok szokják a nemzetközi futballt, erősödnek, fejlődnek, és a megélt tapasztalatot hasznosítva kettő, öt vagy nyolc év múlva korosztályonként egy-egy ifjú lesz erőssége az A-válogatottnak?

Nem egyszerű a kérdés, mert arra kellene választ kapnunk, hogy mit várnak a vezetők a kifizetett pénzért cserébe: U19-es elitkört vagy nemzetközi szintű játékosok kinevelését az akadémiákon. A kettő mehet együtt persze – no de ha választani kell? Az U21-es vagy az U19-es csapat tagjainak egyéni képességeit vizsgálva egyelőre nincs ok optimizmusra, úgy fest, a támogatás hiába rendkívüli ajándék és kivételes esély, valós szakértelem nélkül kudarcok várnak ránk. Szoboszlai Dominikéhoz hasonló képességű labdarúgó évtizedenként, ha egy születik, a Liverpool szintje keveseknek elérhető, de a kulcsembereink közül Nagy Ádám az olasz második, Callum Styles az angol harmadosztályban szerepel. S ennél a pontnál a történet velejét tömören összefoglalhatjuk: nehezen elfogadható, ha a magyar utánpótlásból érkezők erre a szintre sem tűnnek alkalmasnak…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik