Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó útra tért a celeb.

    JP4F0346
    Fotó: RTL

    A börtönből szabadult Caversaccio Aurelio úgy tűnik, az egykori botrányos ügyei után kislánya és új kedvese hatására végre jó útra tért. A ValóVilág 6. évadának győztese mostanság boldogabb, mint valaha, és már szárnyra kapott az a pletyka is, hogy hamarosan szeretné feleségül venni gyermeke anyját. Aurelio legutóbbi Instagram-sztorija pedig arra enged következtetni, hogy elkezdte terjeszteni az igét, és már életvezetési tanácsokkal is szolgál követőinek.

    Engedd el ezt a bort. Figyelj! Most ezt a fiataloknak mondom, mert most 30-40-50 évesen téged már hova győzzelek meg. Tudom, hogy én lettem az új Dalai láma, amióta elolvastam 35 könyvet, de ettől függetlenül én azt mondom nektek, hogy a vízzel jártok a legjobban. Egészséges, olcsó és képben vagy tőle. A bortól mi van? Megiszok 3 decit és a világomat nem tudom, le kell feküdjek aludni

    idézi a Ripost az egykori valóságshow-hőst, aki látszólag komoly változásokat eszközölt az életében, így most vélhetően távol tartja magát a féktelen bulizástól és ivástól. 

    Egyébként a krisztusi korban lévő celeb lemezlovas barátja, Pumped Gabo is egy éve már tartózkodik az alkoholtól, így a bulikon, amiken zenél is józanul tolja végig. A lapnak korábban azt is elárulta, milyen közös terveik vannak Aurelioval:

    Tuti nosztalgiázunk majd, hiszen megszámlálhatatlan buliban voltunk együtt, nagyon rosszfiúk voltunk. De már nem lesznek mocskos bulik, én egy éve nem iszom alkoholt, Aurelio meg még több ideje. Amikor most két év után találkoztunk, akkor is üdítővel koccintottunk. De nem csak pia, más sem lesz, és csajozás sem lesz. A barátom együtt él a kislánya anyukájával, nagy a szerelem, jó őket boldognak látni, semmire nem cserélné ezt!

  • ZS 0141
    Fotó: Szollár Zsófi / Index

    Szegedi Fecsó és Géczi Bea második közös gyereke április közepén jött világra, a szerelmesek kapcsolta azonban most úgy tűnik, komoly válságba került. Géczi a közösségi oldalán jelentette be, hogy külön válnak az útjaik az üzletemberrel.

    Kedves mindenki! Szegedi Fecsóval különválnak az útjaink... Sajnos a buli, a pia fontosabb neki, mint a gyerekei. Nem tűrök tovább! Itthon vagyok a hathetes babánkkal, aki a kórházból jött haza... De apucinak fontosabb volt lejáratni! Lehet engem bántani, de sose hagynám ott a beteg hathetes gyerekem... És még büszkén posztolgatok boldogan

    írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében az édesanya, majd egy képet is megosztott gyermekéről, melyen az látható, ahogy csövek lógtak ki a testéből.

    Géczi egyik későbbi bejegyzéséből az is kiderült, hogy a kisbaba már jobban van, de a külföldön tartózkodó párjának nyilvánosan üzent.

    „Melyik szülő tud ilyenkor nevetni, jól érezni magát? Aki képes elutazni és itt hagyni a hathetes babáját, aki egy hétig kórházban volt, és még le is járat... az viselje a következményeit! A gyerekek az elsők, bármi is történjen. De, Fecsó, te érezd jól magad, amíg én a beteg fiaiddal itthon szenvedek. Nem kívánom senkinek azt, amit az elmúlt hetekben átéltem! Apuci meg egyszer bejött a kórházba a hat nap alatt... Volt más dolga biztos” – idézi a Blikk a Blondie művésznéven ismert előadót.

  • Nicole Jones 2023 februárjában egy londoni szórakozóhelyen ismerkedett össze Shahin Farjamival, amikor ő 18, a férfi pedig 54 éves volt, de hamar világossá vált számukra, hogy megtalálták a másik felüket. A nagy korkülönbség ellenére még az év októberében eljegyezték egymást, mindössze nyolc hónappal azután, hogy találkoztak, és ragaszkodnak ahhoz, hogy kapcsolatuk erős lábakon áll, a kor pedig irreleváns számukra. – írja a The Sun.

    Bár mindkét család elfogadja a korkülönbséget, de az ingatlanfejlesztő férfi elismerte, hogy négy gyermeke közül kettő idősebb Nicole-nál, és kezdetben valóságos „sokkot kaptak”, amikor meghallották a hírt. A most 20 éves barátnőt gyakran éri az a vád, hogy csak a pénze miatt van együtt az idősebb férfivel, aki az apja is lehetne, és emiatt „furcsának” érzi magát. Ennek hatására a szerelmesek úgy döntöttek, hogy a TikTok-on dokumentálják rendhagyó kapcsolatukat, hogy bebizonyítsák, sokkal többről van szó, mint a felszínes érzelmekről.

  • Nagymegyerben adott koncertet a fiatal énekes.

    Képernyőfelvétel (383).png
    Fotó: RTL

    Peter Srámek a napokban a szlovákiai Nagymegyerben lépett fel, ahol annak idején Zámbó Jimmy is sokszor adott teltházas koncerteket. Csaknem 30 év után visszatértek a városba a legendás dallamok, ugyanis Srámek a helyszínen megidézte a Jimmy-koncertek hangulatát. A 30 éves, szlovák származású énekes a Fókusz stábjának mesélt a külföldi fellépéséről.

    Én próbálom visszaadni az embereknek azt az érzést, amit már a Zámbó-rajongók nem tudnak átélni, mivel Zámbó Jimmy már nem tud sajnos színpadra állni. Bár tudna, én esküszöm, nem énekelnék tőle egy dalt se, csinálja csak ő, és inkább maradnék itt, Szlovákiában, és itt próbáltam volna szerencsét. Valahogy az élet így hozta, hogy népszerű lettem a Zámbó Jimmy-dallal, és a rajongók, az emberek a mai napig imádják tőlem ezeket a dalokat hallani, én meg tiszta szívemből megteszem és eléneklem, hát miért ne tenném meg?

    – mondta Sramek a Fókusznak, hozzátéve: bár sokan Jimmy utódjaként tekintenek rá, ő nem akar a helyébe lépni és Peter Srámek marad; viszont örül, hogy a közönség elfogadja tőle a néhai énekes dalait.