Fényes a jövő – Lakner Gábor jegyzete

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 23:16

Tegyük a kezünket a szívünkre: ki gondolta volna, hogy férfi vízilabda-válogatottunk a csoportelsőséghez szükséges ötgólos különbséggel győzi le az olaszokat az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában? Inkább elméleti lehetőség volt ez, mint realitás, csakhogy tizenhárom játékos és a szakmai stáb teljesen másképp gondolkodott erről. Állandó szakértőnk, Szabó Zoltán axiómája szerint aki úgy kezdi a mondandóját, hogy gondolta, az kicsit hazudik, aki úgy, hogy tudta, az meg jó nagyot.
Még nem tudjuk, hogy ez a bravúr mire lesz elég a folytatásban, de ezért a mérkőzésért csak dicsérni lehet a megfiatalított válogatottat, amelynek tagjaihoz hozzáfiatalodott a két rutinos és rendkívül alázatos centerünk is. Ezt az eredményt és élményt már senki sem veheti a csapattól, és nem mellesleg tőlünk sem.

Az Európa-bajnokság kimondott célja, hogy Varga Zsolt szövetségi kapitány lássa, kire lehet számítani a világbajnoki és aztán az olimpiai keret kijelölésekor, és az eddig látottak alapján egyáltalán nem egyszerűsödött a helyzete, aminek persze ő örül a legjobban. Önmagán túl mutató jelentősége is van viszont ennek a mérkőzésnek, hiszen a párizsi olimpia után is lesz élet. Köztudomású, hogy vannak olyan klasszisaink, akik korukból fakadóan nem vállalnak újabb ciklust, és a látottak alapján bővelkedünk a lehetséges utódokban. Ha ez a 23.5 éves átlagéletkorú csapat már most erre képes, mi lesz itt néhány év múlva és a Varga Zsolt-féle iskola kijárása után?! Nagyon úgy tűnik, hogy fényes a jövő.

És persze továbbra is számolni kell azokkal a klasszisokkal, akik jelenleg Zágráb helyett a Margitszigeten töltik a mindennapjaikat, kemény alapozással készülve a világbajnokságra. A kedvenc hétfői képemen éppen ők nézik a meccset Manhercz Krisztián telefonján – öltönyben, az Operaházban, az Év Sportolója Gála közepette. Ez is jelzi, hogy Varga Zsolt milyen erős köteléket hozott létre a csapaton belül, amelyben a szeretet dominál. A történelmi tapasztalatok alapján ezek a csapatok meglehetősen sikeresek szoktak lenni – rövid és hosszú távon egyaránt. Egyelőre koncentráljunk a rövid távra, és vegyük jól a következő akadályt az Eb-n a szerbek vagy a franciák ellen. Ilyen szívvel, alázattal és akarattal nincs kitől félni Zágrábban, fiatalság ide vagy oda.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik