Omega-botrány: megszólalt Benkő László fia, és amit kimondott
Mint már megírtuk, megromlott az Omega együttes még két élő tagjának barátsága, Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc Ciki már nem is állnak szóba egymással.
Az Omega együttes 2020 végén elvesztette két tagját is: Benkő László billentyűs november 18-án, Mihály Tamás (az utolsó években már a zenekarral nem fellépő) basszusgitáros három nappal később hunyt el. 2021-ben pedig a frontember, Kóbor János hunyta le örökre szemét koronavírus-fertőzés következtében.
Ezután Debreczeni Ferenc Ciki megalapította fiatal zenészekkel az Omega Testamentum zenekart, ami Molnár György Elefánt szerint szentségtörés, mert az Omega Mecky és Benkő Laci halálával megszűnt létezni.
Omega-botrány! Soha többé nem áll közösen színpadra Molnár Elefánt és Debreczeni Ciki
Most megszólalt a botrányról Benkő László fia
Benkő Balázs szerint édesapja helyeselné, hogy a dobos így viszi tovább az együttes 60 éven átívelő hagyatékát.
„A történet rendkívül egyszerű és a legszebb benne, hogy mindenkinek igaza van” – kezdte a Metropolnak Benkő Balázs.
A feszültség úgy lobbant fel újra, hogy a nyáron hazánkban koncertezik újra a Scorpions, aminek az előzenekara lesz az Omega Testamentum, így is szerepel a plakáton. Mint ismert jó pár évvel ezelőtt ez fordítva volt, a Scorpions volt apuék előzenekara. De a plakáton úgy is van írva, Omega Testamentum, jelezvén, hogy ez nem az eredeti banda… Debreczeni Ciki az új együttesben fiatal, tehetséges, nagyon zseni zenészekkel új, fiatalosabb hangzásban játssza a legendás dalokat.
Az énekes meg sem próbálja utánozni Meckyt,
mert ebben is igaza van Elefántnak, hogy ő egy kuriózum volt! Cikinek sem volt könnyű, de ő ebben a formában szeretné ápolni az Omega hagyatékát. És szerintem édesapám, aki mindig is életigenlő volt, ő ezt látva odafent helyeslően bólogat! – zárta nyilatkozatát Benkő László fia.
Ezeket olvastad már?
Nyomban a nyakunkba zúdul a hatalmas csapadék: a szakértők is nagyot néznek, hogy mi jön még
Élő adásban jött a bejelentés Korda Györgytől és Balázs Kláritól, amire senki nem volt felkészülve
Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja"
Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás
Közölték a szomorú hírt Károly királyról: sokan összetörtek, sokan nem hiszik el, hogy ez igaz
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?