DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
Egyéb

A kávévíz titka

Ez már megint valami úri huncutság, gondolhatják a kávékészítésben járatlanabbak, pedig – ahogy akár a sör vagy éppen a whiskey esetében – a kávé egyik legfőbb összetevője bizony a víz.

Éppen ezért dolgozzon akár szemes kávéval, vagy éppen a KávéVerzum őrölt kávéjával, fontos, hogy milyen minőségű vízzel végzi a kivonatolást, szakszóval extrakciót.

 

A lényeges tényezők

A vízben alapesetben számos anyag, komponens megtalálható feloldva, a kávékivonatolás szempontjából ezek közül a kalciumnak és a magnéziumnak jut jelentős szerep.

Se túl sok, se túl kevés nem lehet belőlük, hiszen előbbi esetben túloldott, utóbbiban pedig aluloldott kávét kapunk, de a túl kemény víz a kávéfőzőnket is hamar tönkreteheti.

 

Mi kell hozzá?

Ezek után már csak azt kéne tudni, miként készíthetünk megfelelő kávévizet házilag. Az élénkítő fekete arany ugyanis kifejezetten jól tud esni egy megerőltető edzés előtt. Kedjük, mint minden recept esetében, az összetevőkkel.

Az alapot a megfelelően szűrt víz képezi. Ez lehet boltban vásárolt úgynevezett desztillált víz, vagy akár otthoni berendezés által frissen szűrt matéria.

httpskaveverzum.hu - 2024 április - Cikk3



Érdemes beszerezni egy TDS mérőt (pár ezer forintos beruházás a netről), ez részleteket nem mutat, viszont az összes oldott ásványi anyag mennyiségét megtudhatjuk a segítségével, ppm-ben, vagy mg/L-ben megadva.

Ezenkívül kell egy pontos (grammos) mérleg is, hogy a szükséges adalékokat kimérhessük az ideális ásványianyag-tartalom eléréséhez.

Szükség lesz étkezési szódabikarbónára is, ami a pH-érték beállításához fontos alkotóelem.

 

A két oldat

A kívánt hatás eléréséhez nem is egy, hanem két oldatra lesz szükségünk.

Az egyik a már említett szódabikarbónás víz, ami az alkalitást szabályozza. 1 liter desztillált vízhez 1,7 g szódabikarbónát kell adni.

Emellett készítenünk kell egy magnézium-oldatot is. 1 liter desztillált, vagy otthon szűrt vízben 2,5 g Epsom sót ajánlott feloldani.

 

Receptek, folyamat

Többféle recept is ismert, érdemes kipróbálni őket, így eldönthető, hogy az Ön ízléséhez, illetve kedvenc kávéjához melyik illeszkedik leginkább.

Az SCA specifikáció szerint 1 liter kávévízhez 40,1 g szódabikarbóna-oldat, 68,6 g magnézium-oldat és 891,3 g desztillált víz dukál.

A Scott Rao recept magasabb magnéziumtartalommal rendelkezik, ez esetben 75,7 g magnézium-oldat, 50,1 g szódabikarbóna-oldat és 874, 2 g tisztított víz szerepel a leírásban.

A Melbourne recept ehhez képest sokkal-sokkal lágyabb, csak 11,5 g szódabikarbóna és 23,7 g magnézium kell 964,8 g tisztított vízhez. Hosszú filterkávékhoz, cupping-hoz, vagy sötét pörkölésű kávékból készült eszpresszóhoz érdemes ilyet készíteni.

Célszerű először a két alapoldatot összeállítani, majd az adott kávévíz recept szerint adagolni. Egyszerre 2 liter mindegyikből éppen megfelelő az otthoni mennyiségekhez, ezekből pedig 5 literes flakonban lehet elkészíteni a kész kávévizet, amit aztán a kávéfőző tartályába adagolhatunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: