Lehet ebből még békülés? Így akarja visszaszerezni milliárdos vőlegénye Kárpáti Rebekát
Nem adja fel?
Kárpáti Rebeka tavaly nyáron jelentette be, hogy ismét szerelmes, kedvese pedig nem más mint a 17 évvel idősebb sikeres erdélyi üzletember, Lénárd András, aki többek között a Csíki Sör tulajdonosa. A pár nemrég még az esküvőt tervezte és úgy tűnt igazán boldogok, ám nemrég arról lehetett hallani, hogy válságba került a kapcsolatuk.
Rebeka már az eljegyzési gyűrűjét sem hordja és úgy tűnik nem is nagyon akar békülni egyelőre. A hírek szerint nem ez az első mélypontjuk.
Most úgy tűnik, hogy Kárpáti Rebeka volt az, aki időt kért a vőlegényétől, tekintve, hogy a férfi ajándékokkal akarja visszahódítani a menyasszonyát.
A Zsákbamacska sajtótájékoztatóján a színésznőt egy óriási, gyönyörű rózsacsokor várta a bejáratnál, amit feltehetően a Tiltott Csíki Sör tulajdonosától kapott. A virág mellé egy bíborvörös borítékba csomagolt üzenet is járt, amit a helyszínen nem bontott ki - írja a Bors.
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan gyász: elment a világ egyik legnagyobb írónője
Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték
Most jött Károly királyról a hír: bejelentették!
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?