Újabb remény Suhajda Szilárd családja számára: lehozhatják a hegymászó holttestét a hegyről
Búcsút vehetne tőle a család.
Nemrég nyilvánosságra került, hogy a Mount Everest serpái azt tervezik, hogy 18 katona segítségével megtisztítják a hegyet, ahol köztudottan rengeteg szemét halmozódott fel, és az akció keretében 5 elhunyt hegymászó holttestét is lehozzák.
Sokakban feléledt a remény, hogy a tavaly májusban elhunyt Suhajda Szilárd is köztük lesz, és így a gyászoló család végső búcsút vehetne tőle – írja a Promotions.
A Himaláján összesen 12 hegymászó halálát jegyezték fel, közülük 5 nem került elő, akik között ott van Suhajda Szilárd is – írják, hozzátéve: az ország egy emberként reménykedik abban, hogy megtalálják a hős hegymászót.
Megtörte a hallgatást Suhajda Szilárd özvegye, és elárulta a titkát: "Onnantól kezdve én nem szólaltam meg..."
A magyar hegymászó tavaly tavasszal indult el, hogy meghódítsa a Mount Everestet. Az alaptábor elhagyása után úgy tervezte, hogy négy nappal később eléri a csúcsot, de többé nem adott életjelet magáról. Az egész ország szorított azért, hogy ne legyen igaz a feltételezés, ami aztán – sajnos – bizonyossággá vált, hiszen Szilárd nem tért vissza többé az Everestről.
Ezeket olvastad már?
Jött a hír. Karsai Dániel megírta a levelét az új köztársasági elnöknek: Ez áll benne
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Kiakadtak a nézők a Zsákbamacska műsorvezetőjére: "Szerintem itt be is fejezte a pályafutását"
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl