Pécsi Ildikó fia megtörte a csendet a válásról, fájdalomról
Pécsi Ildikó fia megszólalt: Szűcs Csaba elmondta még mindig perben áll volt feleségével Már négy éve lesz júliusban, hogy Szűcs Csaba édesapja, Szűcs Lajos elhunyt és ugyanabban az évben pár hónapra rá, decemberben édesanyja „Drágajólajosa” után ment.
Híres szülei utolsó éveiben csak nagy csendben, a háttérből figyelte, hogy hosszú évekig a fél ország a családjában folyó háborúról, pereskedésről, és az ő válásáról beszélt. Édesanyja és volt felesége között is elmérgesedett a kapcsolat, de Csaba akkor sem szólalt meg. Szülei halála után is sok időbe telt, mire szavakba tudta foglalni lelki fájdalmát, amit a hiányuk okozott neki.
Most a Kiskegyed stúdióban megtörte a csendet, elmondta, hogy élte meg lelkileg azt az időszakot:
Ezeket olvastad már?
Jött a hír. Karsai Dániel megírta a levelét az új köztársasági elnöknek: Ez áll benne
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Kiakadtak a nézők a Zsákbamacska műsorvezetőjére: "Szerintem itt be is fejezte a pályafutását"
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl