Nagyobb a baj, mint hitte: egyre rosszabb Kárpáti Rebeka állapota
Aggasztó híreket kapott.
Mint azt megírtuk, Kárpáti Rebeka nemrégiben balesetet szenvedett: kibicsaklott a bokája, és hatalmasra dagadt. Egyből mentek a baleseti sebészetre, ahol megnyugtatták, hogy csak húzódásról van szó, és egy darabig mankóval kell járnia.
Állapota azonban azóta sem javul - 24 óráig megnézhető Instagram-történetében elmesélte, hogy ismét szakemberhez fordult, mert nem tud lábra állni.
– Másfél hete nem tudok ráállni a jobb lábamra. A balesetin azt mondták, nincsen semmi extra, csak meghúzódott, pihentessem, jegeljem. Mondom, „ebcsont beforr”, meg „rossz pénz nem vész el”, majd úgyis lesz valahogy, megoldom. Aha... Ma eljutottam az ambulanciára, ahol kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám, úgyhogy kb. három hónap, mire minden a régi lesz, ha pontosan betartom a kezelések és a gyógytorna által előírtakat. (így akkor valószínűleg nem kell műteni) – osztotta meg a történteket Rebeka, és egyúttal megköszönte az orvosok munkáját is.
Nélkülük esélyem nem lenne összeszedni magamat. Mielőtt elkezdenétek, ez egyáltalán nem reklámposzt, csupán egy marhára magára maradt, mindent bagatellizáló lány marhára őszinte véleménye, egyben hálája azok iránt, akik a bajban ott voltak és segítettek neki...
- emelte ki a színésznő.
Ezeket olvastad már?
Sokáig küzdött hiába a gyermekért Pataki Zita – és akkor ott, a kocsiban jött az óriási fordulat
Jön a világvége? Már nincs sok hátra, elmondta az időutazó, mi vár az emberiségre júniusban
Nem hisznek neki, durva hazugsággal vádolják Erdélyi Mónikát Jákob Zolival kapcsolatban
Ennyi volt, itt a vége: így jelentette be Bochkor Gábor
Tényleg ők nyerik az Ázsia Expresszt? Döbbenet, mi derült ki
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl