Orbán Viktor a kínai elnökkel jelentheti be egy újabb nagy autógyár építését

Egy kínai autógyár épít üzemet Baranyában, ezért is látogat több napra Magyarországra a kínai elnök, aki Orbán Viktorral jelentheti be hivatalosan a beruházást – derült ki egy sajtóértesülésből.

A kínai elnök azért jön két napra Magyarországra, mert az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be – írja a Szabad Európa. Jelzésértékű lehet az is, hogy Szijjártó Péter alig pár nappal ezelőtt járt ennél az autógyárnál.

A lap szerint a szegedi példa alapján kérdés, mekkora beleszólása volt a helyszín kiválasztásába a magyar kormánynak. A Great Wall Motors terveiről korábban is megjelentek információk, és a portál forrásai most megerősítették, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.

A kínai elnök Magyarországra érkezik

Korábban beszámoltunk róla, hogy május elején Magyarországra érkezik a kínai államfő, ami szintén a csütörtöki Kormányinfón derült ki. Gulyás Gergely elmondta, hogy május 8. és május 10. között Budapest vendége lesz Hszi Csin-ping elnök. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kitért arra, hogy

a magyar gazdaságnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy minél többekkel ápoljon jó viszonyt. Kína a világ egyik vezető hatalma, és már erősebb, mint az Európai Unió.

A látogatás programja egyelőre nem ismert, de a lap szerint Hszi Csin-ping és Orbán Viktor egyik nap Pécsre is elutazik, hogy bejelentse: a nagy kínai autógyártó cég, a Great Wall Motors (GWM) a város melletti Bicsérden építi fel első európai üzemét.  

Az mfor.hu arról írt korábban, hogy a Great Wall Motors hatszáz hektáros telken építene autógyárat és kiszolgálóegységeket, ahol minden bizonnyal Ora nevű középkategóriás márkája mellett a prémiumkategóriás Wey nevű típust is gyártani fogja. Utóbbiból Németországban tavaly szeptemberig 3400-at értékesített. A cég elektromos autókat és ilyen járművekbe való akkumulátorokat is gyárt és forgalmaz.

Hszi Csin-ping látogatásával kapcsolatban azt találgatják, hogy négyszáz fős delegáció élén érkezik, itt-tartózkodása idején pedig komolyabb útlezárásokra lehet számítani Budapesten, mint Ferenc pápa látogatásakor.

Frissítés

Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója, kormánybiztos kategorikusan cáfolja azt a korábbi sajtóhírt, mely szerint egy kínai autógyár építhet üzemet Baranya vármegyében.

„Egyelőre nem tudunk beszámolni semmilyen Pécs melletti beruházásról. Amennyiben ebben változás lesz, azt haladéktalanul a nyilvánosság elé fogjuk tárni” – írja közösségi oldalán  a kormánybiztos.