Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem akarta cserbenhagyni rajongóit.

    Lady Gaga az első volt a nagyobb világsztárok között, aki először indult több kontinenst is érintő turnéra a covid-járvány után – ez volt a 2022-es The Chromatica Ball, amely Los Angeles-i állomásán koncertfilmet is rögzítettek, ugyanezen a címen. A popsztár filmjének múlthéten tartott premierjén elárulta, különleges időszak volt ez, hiszen végre újra együtt énekelt és táncolt több ezer ember estéről estére teltházas műsorain. 

    Mint kiderült, az énekesnő öt fellépést csinált végig koronavírussal küzdve,

    nem akarta ugyanis cserben hagyni a rajongóit azzal, hogy lemondja a koncerteket. Természetesen stábját, táncosait tájékoztatta a dologról, így mindenkire ráhagyta a döntést, részt vesz-e ennek fejében a koncerteken.

    Gagát beismerése után sokan méltatták tűrőképessége és rajongói felé érzett alázata miatt, többen azonban felelőtlennek nevezték, amiért veszélynek tette ki közönségét betegen fellépve.

  • Ahogy az X-aktáknak, a Millenniumnak is Chris Carter az alkotója. Előbbi sikeresebbé vált, de az utóbbinak is fanatikus rajongótábora van a mai napig.

    Csupán három évadot élt meg a Millennium (itt az IMDb-oldala) című amerikai misztikus sorozat, 1996. október 25. és 1999. május 21. között sugározta a Fox. Vagyis majdnem pontosan huszonöt éve ért véget.

    Mindhárom évadot a magyar televíziónézők is megismerhették. Az elmúlt huszonöt évben kultikus sorozattá vált, a rajongók a mai napig azt várják, hogy valamelyik streaming-platformra végre felkerüljön. Várják? Követelik. És jogosan, akkoriban az egyik legjobb, leghangulatosabb sorozat volt. Ideje lenne, hogy azok is megnézhessék, akik kihagyták.

    A Millenniumban nem voltak ufók és idegenek, de volt benne minden más, ami miatt izgalmas lehetett egy vérbeli Chris Carter-sorozat: misztikum, boszorkányság, démonok, ördögi megkísértés, titkos társaság, rengeteg összeesküvés és nagyon beteg gyilkosok.

    A főszerepet a legendásan markáns arcú Lance Henriksen alakította (a fickó, aki például az Alien-filmekben Bishopot, az androidot játszotta). A Millenniumban ő volt Frank Black, egy volt FBI-ügynök, aki az első évadban még tanácsadóként dolgozik a rendőrség mellett és brutális gyilkosságokat segít felderíteni. Franknek van egy különleges adottsága, képes belelátni a bűnözők elméjébe. Erre a képességére a Millennium csoport, egy rendszeren kívüli, de a rendszerbe beépült titkos szervezet is felfigyel. Az első évadban még úgy tűnik, hogy ők a jófiúk, a második évadban azonban szépen lassan kiderül: meglehetősen zavaros hitviláguk van, és egy világméretű összeesküvésben érdekeltek. Frank idővel már senkiben sem bízhat, se társakban, se barátokban, csak magában. Az igazság nem csak az X-aktákban van odaát.

    A harmadik évaddal a Millennium kapott egy semmiképpen sem megnyugtató lezárást, simán benne lett volna még vagy öt-hat évad. Az akkori tv-s fejesek azonban nem tudtak mit kezdeni a Millennium nyomasztó hangulatával, rossz idősávban is sugározták, nem tudott igazán beérni a sorozat.

    Az X-aktákban még volt egy crossover-rész (a két sorozat ugyanabban az univerzumban játszódik), Lance Henriksen visszatért Frank Black szerepében, segített Muldernek és Scullynak, de a sztori valahogy nem volt az igazi.

    Az idén május elején 84. születésnapját ünneplő Lance Henriksen imádta a szerepet, imádja a Millennium-sorozat rajongóit, és éppen most változtatta meg a Facebook-oldalának hátterét millenniumosra.

  • Az üzletasszony úgy véli: félnek tőle a férfiak.

    Azóta, hogy tavaly májusban szinte az utolsó pillanatban lemondta az esküvőjét, nincs szerencséje a szerelemben Kalmár Paulinának. A Város Királynői – The Real Housewives of Budapest című reality szereplőjének már csak azért sincs könnyű dolga a párkeresést illetően, mert megvannak a maga elvárásai, amelyekből nem hajlandó lejjebb adni.

    A vakarószalont nyitó üzletasszony ráadásul úgy véli, a férfiak valamiért tartanak tőle.

    Tavaly májusban lemondtam az esküvőm, ezt követően egyszer még kerestük egymást a volt párommal, egyszer meg nem, de onnantól annak a kapcsolatnak vége lett. Azóta még nem találtam meg a szerelmemet, a Nagy Ő-t, de meglátjuk, hogy mit hoz a nyár. Hozzá kell tennem, hogy soha életemben nem bombáztak a pasik, mintha a homlokomra lenne írva, hogy ne közeledj. Olyan, mintha félnének tőlem. Sose jönnek oda hozzám, nem mernek leszólítani

    – árulta el a Ripostnak a tehetős valóságshow-szereplő, akinek pontos elképzelései vannak arról, milyen férfit szeretne maga mellett tudni.

    „Ebben a világban már nagyon ritka, hogy valakit leszólítsanak az utcán. Velem talán évente kétszer történik, hogy valaki odajönne hoznám, hogy elkérje a számomat. Ma már a férfiak sajnos nem mernek odamenni egy nőhöz, kivéve azok, akik voltak katonák. Inkább Instagramon írnak üzenetet, hogy: csá, bejössz!

    Nagyon nehéz megtalálni azt az igazi, férfias férfit. Én nem a BKV-n szeretném megtalálni a Nagy Ő-t! Sokkal inkább nyáron, a születésnapomon, Saint-Tropez-ban.

  • Minden ékszerének nyoma veszett.

    Britney Spears körül továbbra sem csillapodnak a kedélyek. Miközben aggódik a mentális egészsége miatt, az énekesnő elhagyta a stabilizáló gyógyszereit, rendszeresen fogyaszt alkoholt és kábítószereket, illetve viharos viszonyt folytat bűnöző élettársával, akivel legutóbb nyilvánosan összeverekedtek egy átmulatott éjszaka után egy Los Angeles-i hotelben. A szürreális esetről aztán képek is napvilágot láttak, melyeken az énekesnő látható, ahogy a szállodai folyóson üvöltözött az emberekkel, gyakorlatilag félmeztelenül. Később sérült bokája miatt mentőt is hívtak hozzá.

    A 42 éves popsztár ezúttal közösségi oldalára posztolt egy felvételt, amin az látható, ahogy sorra húzogatja ki az ékszeres doboza fiókjait, melyekből állítása szerint ellopták az összes ékszerét. Spears hozzátette, hogy elővigyázatosságból már csak olcsó, hamis ékszereket vásárol magának, de a lopás így is nehezen érinti, ugyanis néhány, eredetileg neki készített értékesebb darabnak is nyoma veszett.

    A Ventura megyei seriff hivatalának szóvivője ugyanakkor a Page Sixnek megerősítette: Nem kaptak semmilyen hívást a szolgálatnál, ami a Spears-rezidenciájából történt lopásról szóló bejelentést tartalmazna. Az állítólagos betörés ellenére Spears két videót is posztolt, amelyekben jó kedélyűnek tűnt. Az egyikben azt állította, hogy „12 méretet fogyott”, a másikban pedig azt írta, hogy nyelvpiercinget szeretne. Spears képviselőit is keresték, de nem kommentálták a hírt.