Sokkoló látvány: így néz ki Dobos Attila sírja két évvel halála után
Megszakad a szív.
Dobos Attila szombaton ünnepelte volna 83. születésnapját, sajnos a legendás zenész hosszú betegség után 2022. január 4-én elhunyt. A Ripost kint járt a Farkasréti temetőben, hogy megnézze, történt-e változás a tavalyi helyzethez képest: akkor egy hatalmas mélyedés tátongott a legendás zeneszerző sírjánál.
Most sokkal rendezettebb sír fogadta a lap munkatársát. Egy évvel ezelőtt hiába látszódott, hogy rendszeresen gondozzák, sajnos valamiért megsüllyedt. Idén azonban a sírnál járva Dobos Attila egykori szerelmével is találkozott, aki éppen a legendás zeneszerző sírját rendezgette.
Erzsó sokat betegeskedett
Mint kiderült egykori menyasszonya Erzsó rakta rendbe szerelme, Dobos Attila nyughelyét, még tavaly novemberben. Ám azóta láthatóan azóta senki nem gondozta, és
a korábban beígért sírkő sem készült el.
– Sajnos tavaly november óta nem jártam kint az én Drágám sírjánál, mert az egészségügyi állapotom sem engedte meg, sokat betegeskedtem. De, amikor kiértem már nagyon gazos volt, a korábbi megsüllyedt részt is én töltöttem fel. Mindig hozok kapát, ásót, de olyan mintha szélmalom harcot vívnék
– mesélte Erzsó.
Korábban arról is volt szó, hogy Dobos Attila sírján a fa fejfát a gyermekei egy márvány sírkőre cserélik majd, de ez eddig nem történt meg. Még mindig a temetés utáni kopjafa jelzi a legendás zeneszerző nyughelyét.
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan gyász: elment a világ egyik legnagyobb írónője
Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték
Most jött Károly királyról a hír: bejelentették!
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?