Évtizedes titokra derült fény: megdöbbentő, de Poór Péter elárulta Szécsi Pálról
Ennyi év után, kimondta.
Már 50 éve, hogy a legendás táncdalénekes, Szécsi Pál elhunyt. Slágerei azonban a mai napig népszerűek.
Most barátja, Poór Péter lerántotta a leplet néhány közös emlékükről.
„Hihetetlen, hogy már ötven éve! Jó barátom volt, sajnáltam az elvesztését.
Moziba, színházba, baráti társaságokba jártunk együtt. Elég bulizósak voltunk – idézte fel mosolyogva Poór Péter. – Mindig együtt mentünk szórakozni. Ha egyikőnk meghívást kapott, biztosan vitte magával a másikat is. A zenei pályánkra és az élet minden területén igaz volt ránk, hogy nem féltékenykedtünk egymásra, de egy baráti rivalizálás kicsit volt köztünk – tette hozzá az énekes, a Bors pedig rákérdezett, hogy a nők terén is versengőek voltak.
– Népszerű fiatal srácok voltunk, sok lány rajongott értünk, ez nekünk természetesen jól esett, de sosem éltünk vissza vele – mondta Poór Péter, aki Szécsi Pállal való barátságuk kezdetét is felidézte.
– Barátságunk az 1967-es Táncdalfesztivál meghallgatásán kezdődött. 25-30 fős csoportokban hallgattak meg minket a Rádió egyik stúdiójában. Az előttem fellépő srácnak nagyon jó hangja volt, elegáns volt, menő. Még bosszankodtam is, hogy emiatt biztosan leromlanak az én esélyeim. Végül minket kettőnket választottak ki a csoportból: engem – és Szécsi Palit!
A meghallgatás után kezdtünk beszélgetni, és hamar kiderült, hogy azonos véleménnyel vagyunk a világ nagy dolgairól. Amikor vidéki utat szervezett nekünk az ORI (Országos Rendező Iroda), és meg kellett szállnunk valahol, már mondták az ügyelők, hogy: Szécsi – Poór, 217-es szoba! Tudták, milyen jó barátok vagyunk. Jókat tudtunk beszélgetni, és jó tanácsokkal láttuk el egymást. Ő nagyon értett a divathoz, korábban ugyanis manöken volt. Elmondta, melyik zakóhoz milyen inget vegyek, és melyik holmimat dobjam is ki azonnal. Én pedig dalszövegekben, zenei dolgokkal segítettem őt. A barátságunk alapja volt, hogy őszinték voltunk egymással. Ha elkészült egy dalunk, mindig először egymásnak mutattuk meg, és építő kritikával láttuk el egymást” – idézte fel Poór Péter.
Ezeket olvastad már?
Nyomban a nyakunkba zúdul a hatalmas csapadék: a szakértők is nagyot néznek, hogy mi jön még
Élő adásban jött a bejelentés Korda Györgytől és Balázs Kláritól, amire senki nem volt felkészülve
Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja"
Tóth Gabiék, Kucsera Gáborék és Peller Annáék után már ők is? Itt az újabb sztárválás
Közölték a szomorú hírt Károly királyról: sokan összetörtek, sokan nem hiszik el, hogy ez igaz
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?