Hoppá! Kamerák előtt hajtott rá Pető Brúnó egy háromgyerekes anyukára
Csak a férje meg ne tudja...
Csak nemrég indult a TV2 Zsákbamacska című műsora, de már számos ikonikus jelenetnek lehettünk szemtanúi. Marics Peti kacérkodó viselkedése már eleve számos feszült pillanatot eredményezett, de nem ő volt az egyetlen, aki hozta a szokásos rocksztár szerepet. Pető Brúnó, talán félve attól, hogy társa minden hölgyet lecsap a kezéről, most maga lépett színre, mikor a kamerák előtt egy háromgyerekes anyukával próbálta összeszűrni a levet.
Megállás nélkül csapta a szelet a férjes anyukának Pető Brúnó
„Sziasztok! Igen, én sminkes vagyok. Úgyhogy, ha meg kell igazítani a sminketeket, állok rendelkezésetekre” – mutatkozott be Szandi, akinél Brúnó rögtön bepróbálkozott.
„Ha a sminkünket meg kell igazítani, meg minden mást, akkor is neked fogunk szólni. Ezt tudom neked garantálni – tette meg az első lépést az énekes, majd később komolyabbra fordította a szót.
– Mindenekelőtt meg szeretném kérdezni, hogy van-e párod” – hangzott el a legfontosabb kérdés, melyre elszomorító választ kapott: „Van”
„Akkor mindegy” – mondta csalódottan térdére csapva a műsorvezető, majd helyzete tovább romlott.
„Tizenhét éve vagyunk együtt a férjemmel” – folytatta a háromgyerekes édesanya, miután Marics Peti megpróbálta minél gyorsabban lezárni a kínos szituációt.
„Tehát az esélyünk is a nulla alá…” – mondta kínosan Marics, majd átterelte a szót a játékra.
Ezeket olvastad már?
KI hitte volna: ezt tette Koós János első felesége!
Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja"
Csupa szomorúság és aggodalom: két csillagjegy, akire borzasztó hétvége vár
Hivatalos: Tápai Szabina és Kucsera Gábor ismét egy pár!
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?