Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sofía Vergara a minap a The Talk című tévéműsorban vendégeskedett a fiával, Manolóval, ahol a beszélgetés egy ponton a tetoválásokra terelődött. Kiderült, hogy a színésznő 32 éves fiának már több mint harminc tetkó díszíti a testét, amire a Modern család című sorozat sztárja fel is kapta a fejét. Vergara aztán a saját tetkóit is megmutatta: két tetkója közül az egyik egy "R" betű, amely az elhunyt bátyjára, Rafaelre emlékezteti, a másik pedig egy "J", amelyet exférje, Joe Manganiello miatt csináltatott.

    Utóbbival kapcsolatban elmondta: már továbblépett Manganiellón, de a tetkót mégsem távolíttatja el, hiszen annak a férfinak, akivel most randizik, ugyanúgy "J" betűs a keresztneve. Érdekesség, hogy a kolumbiai színésznő első férjének, akitől a fia született, szintén.

    Ez Joe Manganiello nevének kezdőbetűje volt, de ő már nincs

    – mutatott rá kuncogva a színésznő, majd úgy folytatta:

    Nagy szerencsém van, mivel a pasinak, akivel épp randizom, ugyanezzel a betűvel kezdődik a neve. Újrahasznosítás!

    – viccelődött a Griselda sztárja, mire hangos nevetés tört ki a stúdióban.

    @thetalkcbs @Sofia Vergara only dates guys with J names 😏😂 Sofia Vergara tomorrow at 2pmET/1pmPT! #sofiavergara #manologonzalezvergara #tattoos #recycle ♬ original sound - The Talk

    (via PageSix)

  • Kis híján elvált három gyermeke édesanyjától, Tápai Szabinától, ám most újra boldog lehet Kucsera Gábor, aki nehéz éveket tudhat maga mögött. A világbajnok kajakozó és az exkézilabdázó néhány hónappal ezelőtt békültek ki egymással, miután mindent sikerült megbeszélniük, Kucsera ugyanis bevallotta, hogy többször is hűtlen volt feleségéhez. Két évig váltak, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet, és most örülnek, hogy végül nem adták be a válási papírokat.

    Kucsera, aki nemrég a Marsra magyar! című sorozatban is szerepet kapott, ennek kapcsán úgy fogalmazott:

    Nagyon megváltoztam, jó kedvem van, három év után végre boldog vagyok, de ez a három év, ami mögöttem van, az kemény volt

    – mondta a Blikknek az egykori sportoló, aki versenyzőként tanulta meg, hogyan kell gyorsan túllendülni a mélypontokon.

    Nyilván egy időben elvitt az élet, főleg a rossz olimpiai szereplésem után. Azokban a dolgokban, amelyek motiváltak, éltettek, vakvágányra futottam és azt gondoltam, hogy a buli, az éjszakázás, meg a csajozás majd jó lesz nekem. És sajnos nem változtam sokat, nem lettem jó fiú a házasságom alatt. Ott is voltak hullámvölgyek, rossz periódusok és nekem kellett ez a három év, hogy megtaláljam újra azt az utat, amin most járok

    – magyarázta az Ázsia Expressz korábbi győztese, aki azt követően jutott mélypontra, hogy a 2008-as pekingi olimpián Kammerer Zoltánnal negyedikek lettek.

  • A négyéves Bella Szófiát igyekszik óvni a nyilvánosságtól.

    Radics Gigi élete egyik jó döntésének tartja, hogy kitartott amellett, hogy nem mutogatja állandóan a kislányát a közösségi médiában. A Megasztár korábbi győztese a négyéves Belláról csak elvétve tesz közzé fotókat, ám ezeken a csöppség arcát sosem lehet látni. Az énekesnő tudatosan posztol sejtelmes fotókat előző kapcsolatából született gyermekéről.

    Ez egy jó döntés volt, döntse el majd ő, hogy szeretne-e az enyémhez hasonló életet élni vagy inkább elzárkózna ettől. Nehéz megtalálni ebben az arany középutat, de úgy érzem jó úton haladok ennek kapcsán

    – mondta a DikhTV Zha Shej című műsorának szombati adásában az énekesnő, akiezt a döntést 2020 decemberében, pontosabban két hónappal azt követően hozta meg, hogy életet adott volna a csöppségnek.

    Azt is igyekszik minimalizálni, hogy a kis Bella mennyi időt tölt a képernyő előtt.

    „Bella lassan négy éves lesz, mindig azt hiszem, hogy még van időm kitalálni, hogy milyen mértékben legyen majd jelen a social médiában, de repül az idő. Mindenesetre bízom benne, hogy ha már annyi idős lesz és telefont adok a kezébe, akkor azt arra fogja használni, hogy beszélni tudjunk egymással, nem pedig arra, hogy csak azon keresztül kommunikál majd. A kezdetek óta arra nevelem, hogy közösségben legyen, legyenek barátai. Bölcsibe is többek között ezért járt” – idézte Radics szavait a Blikk.

  • Vasárnap este történelmet ír a ValóVilág.

    Vasárnap este történelmi beköltöző show-val rúgja be a villaajtót a ValóVilág12, a műsor történetében ugyanis először egy néző is csatlakozhat a valóságshow-szereplőkhöz.

    Péntek este a Fókusz riportjában mutatkozott be az a három szerencsés néző, akiket kisorsoltak a Villalakó+ nyereményjátékban. VV Ruben, VV Peti és VV Sanyi is készen áll arra, hogy felkavarja bent az állóvizet, közülük egyvalaki azonnal beköltözhet.

    Ruben például az érettségit is hajlandó elhalasztani a valóságshowért, de vele együtt a tesztoszteron is beköltözne a villába, a tanulónak ugyanis az a vágya, hogy Ádámmal mérje össze erejét. Petyának az a célja, hogy levadássza a 36 millió forintot, a nap 24 órájában megfigyelt streamnek köszönhetően pedig már minden játékost jól ismer. A 12 éves kora óta állami gondozásban élő egyetemista, Sanyi főállású villalakó szeretne lenni, Valen csapatát erősítené, őszinte játékra készül.

    A vasárnap este mozgalmas lesz az RTL+ előfizetői számára: a napi összefoglaló után újabb Kihívásra kerül sor, valaki csuklóján ott landol majd a zöld kendő. Ezt követően jön a beköltöző show, ahol eldől, hogy Sanyiból, Petiből vagy Rubenből lesz-e villalakó.

    (via RTL)