Törölgetheted majd patakzó könnyeidet: ez a 3 csillagjegy valószínűleg eldob, ha vele kezdesz
A szakítás szinte borítékolható.
Vannak olyan emberek akik a legkisebb problémánál is inkább eldobják a párkapcsolatukat, minthogy azt megpróbálják megjavítani. Sokszor olyan gyorsan döntenek, hogy párjuk szinte fel sem fogja miért ért véget a románc, és mint tudjuk a szakítás fájdalmas főleg ha ilyen hirtelen történik. Így ha ezzel a három csillagjeggyel kezdesz jobb ha előre belegondolsz a várható következményekbe.
Mérleg: Gyorsan szerelembe esik, és igazi nagymestere a flörtölésnek. Imádja kényeztetni a párját érzelmileg és tárgyi javakkal is, aminek köszönhetően párja hamar elbízza magát. Sülve főve együtt lenne párjával, és sokszor még a másik gondolataiban is olvasni akar. Ha párja kér egy kis időt, azon ő mindig megsértődik, nem tudja türtőztetni magát, amiből konfliktusok alakulnak ki, amit a mérleg előbb utóbb megun, és meglépi a fájdalmas szakítást.
Szűz: Sokak szerint ezen csillagjegy szülöttjei félnek a szerelemtől és az elköteleződéstől. Tény, hogy mindenben igyekszik a tökéletességre törekedni, így a párkapcsolatban is magas elvárásai vannak. Szereti, ha nála van az irányítás. A szűz nagyon mélyen tud szeretni; de, ha alapvető dolgokban hibát talál, akkor kilép a kapcsolatból. Mivel ő nagyon összeszedett és határozott, ezért ha a partnere inkább szétszórt, rendetlen és a mának él akkor bármennyire is szereti búcsút int párjának.
Skorpió: Szenvedélyes és elkötelezett ám mindig gyanakvó. Ha végre eljut odáig, hogy megbízzon valakiben, akkor is bujkál benne a kis ördög, "mi van ha"? alapon. Domináns csillagjegy, temperamentumos, akinek nehéz lépést tartani az érzelmi hullámzásával. Mindent próbál ő irányítani, és ezt fordítva nem viseli el a párjától. Imádja a drámát, de ha hűtlenségen kapja a partnerét azonnal megpattan. Ez nem is feltétlen kell, hogy megcsalás legyen, elég, ha a párja kisebb dolgokban eljátssza a bizalmát.
Kérünk, állj meg egy pillanatra, és nézd meg Kósa L. Adolffal készült megrendítő videónkat, köszönjük:
Ezeket olvastad már?
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Hírt adott magáról Tompos Kátya! Súlyosabb a betegsége, mint gondolnánk
Gyors hír jött a Palotából: a hercegné életéről van szó
Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja!
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?