Gyászol Tilla
Néhány seb nem gyógyul be az idő múlásával sem.
Ahogyan nemrégiben említettük, az anyák napja világszerte ünnepelt alkalom, amikor az anyaságra emlékezünk.
Különböző országokban különböző időpontokban ünneplik, Magyarországon minden évben május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat, és keresztanyákat.
Vasárnap Győrfi Pál is csatlakozott ehhez a gesztushoz, amikor közösségi oldalán egy megható, ugyanakkor beszédes fotóval mondott köszönetet feleségének gyermekeiért.
Tóth Gabi egy hosszabb, szívhez szóló posztban fejezte ki az anyaság örömét és csodáját, mellé csatolva néhány soha nem látott fotót kislányáról, Hannarózáról.
Tilla azonban szomorú hangvételű bejegyzéssel emlékezett meg Instagram-oldalán immár 16 éve elhunyt édesanyjáról.
"Ma azon gondolkodtam, hogy sajnos anyám már elég rég elment. 16 éve, atyaég, nagyon hosszú idő! Nagyon jó lenne, ha most is itt lehetne, de hát ez az élet. Lehet, hogy nem is az évek számítanak, nagyon jó anya volt, teljes biztonságban nőttünk fel, ez mindennél fontosabb. Nagyon fontos volt neki a család, biztos, hogy ez az egész életemre, meg a bátyám életére is kihat. Boldog anyák napját, anyuci!" - fogalmazta meg fájdalmas sorait a műsorvezetés koronázatlan királya.
Forrás: Tények.hu
Ezeket olvastad már?
Semmi előjele nem volt a tragédiának: álmában érte a halál a csodálatos magyar színészt
Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték
Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja!
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?