Lélegzetelállítóan szép bejegyzésben köszöntötte vőlegényét Sydney: "A legjobb rész még csak most jön"
Megható sorok.
Sydney van den Bosch nehéz időszakon ment keresztül tavaly, hiszen elvált férjétől, Egerszegi Tamás labdarúgótól, majd édesapját is elveszítette.
„Őszinte leszek, nem bírnék többet. Mert igen, sokak szemében én vagyok a cukimuki, sziporka lány, és ez így is van. Nem játszom meg, de közben harmincéves korom előtt annyi fájdalmon, nehézségen mentem keresztül, mint más egész élete alatt. Ez egyszerre tesz erőssé, illetve sebezhetővé. Most mélyen vagyok, dolgozom fel mindazt a változást, ami az életemben történt nagyon rövid idő alatt. A válásom és édesapám elvesztése szinte egy időben történt. Bevallom, még nem fogtam fel, hogy papa már nincs köztünk. Tagadásban vagyok, és a gyász összes fázisában egyszerre. De közben ott a helyem a mama mellett, aki roppant fiatalon veszítette el az élete párját. Most egymást támogatjuk, egymásba kapaszkodunk. És annyi szeretetet kapok másoktól is, hogy az leírhatatlan! Minden kedves szó, üzenet, vagy amikor annyit írnak, gondolnak rám, apró pici sebtapasz a lelkemnek” - vallott akkor a nehézségekről a szerencselány.
Sydney van den Bosch csodálatos hírt közölt: szerelme megkérte a kezét (fotó)
Azóta azonban minden rendeződni látszik, hiszen újra rátalált a szerelem, és azóta el is jegyezte az új kedvese, Kaszás Benjámin. Most őt köszönti Sydney az Instagram-oldalán:
Hálás vagyok a sorsnak, az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet és a húszas éveinket együtt zárhatjuk a harmadik X.-et pedig együtt kezdhetjük.. Boldog 30. Születésnapot Szerelmem 🥰 A legjobb rész még csak most jön… 🥰 - írta a kettejükről készült képhez, amelyet itt tudsz megtekinteni.
Ezeket olvastad már?
"Megtaláltam a nagy Ő-t!" – osztotta meg örömét a Házasság első látásra egykori felesége (fotó)
Semmi előjele nem volt a tragédiának: álmában érte a halál a csodálatos magyar színészt
Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja!
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?