Egészen döbbenetes méretű szeméthegy, a Holdról is látszik

GettyImages-1489719972
2024.05.10. 07:02
Az Atacama-sivatag egészen különleges természeti csodája Földünknek, ám lehetséges, hogy pár éven belül ebből már semmit se fogunk látni, mert évente 60 ezer tonna ruha érkezik Chilébe, amit illegális szemétlerakókban dobálnak el. Aktivisták nemrégiben olyan divathetet szerveztek, amelyen bemutatták a hulladék észszerű hasznosítását, illetve fel akarták hívni a figyelmet arra is, mennyi felesleges cuccot vásárolunk, vagyis mennyi szükségtelen holmit gyártanak a kedvünkért a cégek.

Döbbenetes számok mutatják, milyen rossz a helyzet, ám úgy tűnik, az adatok nem sokkolják annyira az embereket, hogy megálljt parancsoljanak önmaguknak. Még mindig átlagosan 60 százalékkal több ruhát vesz minden egyes vásárló, mint húsz évvel ezelőtt, és ennek következtében évente 92 millió tonna textilhulladék keletkezik. Ez azt jelenti, hogy

minden másodpercben egy teherautónyi ruha kerül a világ valamelyik szemétlerakójába.

Az ENSZ szerint a divatipar a világ egyik legnagyobb szennyezője, a bolygó szennyvizének körülbelül 20 százalékáért és az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyjából 10 százalékáért felelős. A fast fashion növekedésével a ruhagyártás mennyisége nőtt, a minősége pedig romlott – írja a The Guardian

Aki szólni mer, megfenyegetik

Évente elképesztő mennyiségű, mintegy 60 ezer tonna használt ruhát szállítanak Chilébe. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint az ország a harmadik legnagyobb használtruha-importőr a világon. A ruhák egy részét persze továbbértékesítik, de legalább 39 ezer tonna végül illegálisan az Atacama-sivatagba kerül.

A terület az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, amely alapvetően különleges természeti szépségéről és csillagvizsgálójáról híres, de egy része illegális szemétlerakóvá vált, ami a közelben élők számára elviselhetetlen.

Alto Hospicio környékét egyszerűen beáldozták, és mára olyan hely lett, ahová a világ különböző részeiről származó hulladékok érkeznek, amiket aztán el is égetnek, majd a földbe temetik a maradékot. De leginkább a megbélyegzés bántó, vagyis hogy a világ egyik legpiszkosabb és legrondább helyeként ábrázolnak minket

– mondja Ángela Astudillo, a Desierto Vestido nevű NGO (nem kormányzati szervezet) társalapítója: céljuk, hogy felhívják a figyelmet a szemét környezeti hatásaira.

A 27 éves Astudillo ötperces autóútra él a környék mintegy 160 szemétlerakójának egyikétől. Látja, ahogy a hulladékkal teli teherautók elhaladnak mellette, és persze

rendszeresen kell szívnia az égetések füstjét.

Az aktivista rendszeresen kap fenyegetéseket is, amiért jelenti a visszásságokat. 

Rajtuk van az árcédula is

A tehetetlenség érzésének ellensúlyozására szervezete összeállt a Fashion Revolution Brazil divataktivista mozgalommal és az Artplan brazil reklámügynökséggel, hogy divatbemutatót rendezzenek a szemét közepette, felhívva ezzel a figyelmet a helyzetre, és szemléltetéséül annak, mit lehet kihozni a hulladékból.

Maya Ramos brazil stylist és képzőművész megbízta Astudillót és társait, hogy gyűjtsenek össze olyan ruhadarabokat a szemétlerakókból, amelyek illeszkednek a négy elem – föld, tűz, levegő, víz – témájába. Nem egy holmin még rajta volt az árcédula is. Később a stylist az Atacama-sivatagba utazott, hogy összeállítsa a kreációkat a divatbemutatóhoz. Kézzel vágta, majd varrta a begyűjtött holmikat, míg összeállt az a kollekció, amelyet nyolc chilei modell viselt a 2024-es Atacama divathétnek nevezett áprilisi bemutatón. Minden egyes ruha a különböző típusú szennyezést és a környezetre gyakorolt hatást szimbolizálta.

Az ottaniak szegénységben és bizonytalanságban élnek. A helyzet sürgető, de ez nem helyi, hanem össztársadalmi probléma. Az emberek a természettel való kapcsolat hiánya miatt féktelen ütemben fogyasztanak mindenből

– fejtette ki Ramos. 

A fejlett országokban népszerű módja a ruhák megsemmisítésének, hogy jótékonysági boltokba adják. Az adományok nagy része azonban a déli féltekére kerül, ahol nem tudják kezelni ezt a hatalmas mennyiséget. A chilei sokkoló helyzet az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. 2023 óta megállíthatatlanul terjednek az űrből is látható hatalmas szeméttelepekről készült képek.

Környezeti rasszizmus folyik

Az észak-chilei Iquique városa Dél-Amerika egyik legfontosabb vámmentes kikötőjének ad otthont. Amikor megérkeznek ide a ruhák, a munkások kiválogatják a jobbakat, a nemkívánatos darabokat pedig az Alto Hospicio melletti szeméttelepek egyikébe szállítják. Itt egy újabb válogatási és viszonteladási cikluson mennek keresztül a holmik – dübörög a használt ruhák kereskedelme. De még mindig marad brutális mennyiségű gönc, ami senkinek se kell.

Chilében viszont tilos a textilhulladékot legális szemétlerakókba szállítani, így az el nem kelt tárgyak a sivatagba kerülnek. A homokban gyakran megtalálható márkák közé tartozik a Zara, a H&M, a Calvin Klein, a Levi's, a Wrangler, a Nike és az Adidas. Legtöbbjük poliészterből, vagyis műanyag alapú szövetből készül, amelynek lebomlása akár kétszáz évig is eltart. Amikor ezeket a ruhákat elégetik, mérgező gázok szabadulnak fel, károsítva a talajt, az ózonréteget és a helyi lakosság egészségét.

Fernanda Simon, a Fashion Revolution Brazil igazgatója szerint a környezeti rasszizmus és gyarmatosítás elemei mutatkoznak meg abban, hogy

ezeket a termékeket az északi féltekén használják, mielőtt a déli féltekén kidobják őket.

Vagyis a terhelést a legszegényebbek kapják.

A helyi hatóságok 180 ezer peso (kb. 70 ezer forint) pénzbírságot vetnek ki azokra, akiket rajtakapnak. De Astudilló azt mondja, hogy ennek ellenére a szemétlerakás töretlenül folytatódik. Bevezették a „kibővített termelői felelősség törvényét” is, amely megteremti a hulladékgazdálkodás jogi kereteit, miközben az importőröket teszi felelőssé az általuk termelt hulladékért. A ruházati cikkekről és a textíliákról azonban még nem szól a rendelet.

(Borítókép: Hulladék szövetdarabok az Atacama-sivatagban, Alto Hospicio Chilében 2023. június 15-én. Fotó: Lucas Aguayo Araos / Anadolu Agency / Getty Images)