Erdőtűz közeledik egy kanadai városhoz, több ezer embert kellett evakuálni

2024.05.13. 16:35
Több ezer embert evakuáltak egy nyugat-kanadai városból a közeledő erdőtűz miatt. Az előrejelzések szerinti erős szél tovább táplálja az irányíthatatlanná vált tüzet, amely így hétfőn már el is érheti a várost.

A kanadai British Columbia Wildfire Service közölte, hogy Fort Nelsontól mindössze 2 kilométerre északnyugatra erdőtűz tombol. A városból már mintegy 3500 embert evakuáltak, miután pénteken kiadták az erre vonatkozó utasítást – írja a The Guardian.

Cliff Chapman, a British Columbia Wildfire Service munkatársa arra biztatta a településen maradt mintegy 100-150 embert, hogy hagyják el a várost. Továbbá figyelmeztették a lakosságot arra is, hogy a víznyomással és az áramszolgáltatással problémák adódhatnak, vagy teljesen meg is szűnhetnek lakossági használatra, mivel ezek nagy részét a tűzoltók használják a tűz megfékezésére.

Ben Boghean, a tűzoltóság tűzvédelmi szakértője elmondta, hogy a szélsőséges tűz, amelyet az évek óta tartó szárazság és 2023-ban a szokásosnál alacsonyabb hótakaró súlyosbított, veszélyeztetheti a közeli Parker Lake erdőtűzzel küzdő legénységét is.

Az albertai Fort McMurray és Grande Prairie közelében is tűz van, valamint a manitobai hatóságok mintegy 500 embert evakuáltak a Winnipegtől mintegy 700 kilométerre északnyugatra fekvő Cranberry Portage településről.

A füst miatt levegőminőségi riasztást is kiadtak.

Annak ellenére, hogy a Fort McMurray-i embereket arra figyelmeztették, legyenek készen rá, hogy egy pillanat alatt elmeneküljenek, az iskolák hétfőn még nyitva voltak.

2023-ban Kanadában rekordszámú erdőtűz pusztított, amelyek az Egyesült Államok egyes részein is fojtogató füstöt okoztak. Több mint 250 000 kanadai lakost kellett evakuálni. Civil áldozatok nem voltak, de négy tűzoltó meghalt a lángok elleni küzdelemben.