Nem az Országgyűlés, a Fővárosi Közgyűlés lesz az értelmes viták színtere

D  TT20231025063
2024.05.14. 12:25

Hiába volt ezzel ellentétes a Fidesz eredeti szándéka, valójában a fővárosi közgyűlési választások átalakításával végül azt érte el, hogy várhatóan a júniusban megválasztott Fővárosi Közgyűlés lesz a legdemokratikusabb és legérdekesebb terepe a politikának hazánkban.

Azzal, hogy a kerületi polgármesterek helyett egy tiszta listás választáson induló képviselők kerülnek be Budapest parlamentjébe, azt érjük el, hogy 33 olyan emberről döntünk, akiknek elvileg előre ismert programjuk alapján felhatalmazása lesz bizonyos várospolitikák képviseletére.

Bár nem úgy, ahogy ezt Karácsony Gergely gondolta, de létrejön az úgynevezett Budapest köztársaság: versengő elképzelések megegyezéseinek és vitáinak helye és egy nyugati típusú téttel bíró politikai tér lesz Budapest parlamentje.

Sokan elmondják, sok szempontból joggal, hogy a sorozatos kétharmadok megölték az Országgyűlés értelmét, hiszen megszűntek a valódi viták. Nekik üzenem, hogy a minden jel szerint megosztott közgyűlés pontosan ilyen politikai aréna lehet majd: értelmes viták színtere. Kevés ennél jobb dolog történhet Budapesttel és Magyarországgal.

A kérdés, hogy állunk most, egy szűk hónappal a választások előtt? Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza fővárosi listát állít, és ezt pont azzal indokolta, hogy így érhető el, hogy egyik oldalnak se legyen meg a döntéshozatalhoz szükséges többsége. Ezek a nyilatkozatok jól jelzik a félreértést azzal kapcsolatban, amiről Budapest következő öt éve szólni fog. Abból ugyanis, hogy egyik oldalnak, azaz sem a Fidesznek, sem a Karácsony Gergely-féle DK-nak, sem a Tiszának sem lesz többsége, nem az következik, hogy a munka leáll. Épp az ellenkezőjéről van szó.

A várhatóan világos többség nélküli közgyűlés az új politika modelljét adhatja Budapestnek és Magyarországnak. Megint megtaníthatja a politikusokat, hogy megoldásokban kell gondolkodniuk, hogy tárgyalni és megegyezni nem a gyengeség, hanem a cselekvés jele. De, ami a legfontosabb: a budapestieknek megint lehetnek elvárásaik, mert néhány hét múlva egyetlen fővárosi politikus sem bújhat el a megszokott pártlogikák mögé. Azaz megpróbálhatják, de a budapestiek választhatnak olyan főpolgármestert, aki ezt nem fogja hagyni.

Sokan félreértik Vitézy Dávid azon követelését, hogy pártpolitikai csatatér helyett a városfejlesztés kerüljön a középpontba. Ez nem azt jelenti, hogy a politikai viták megszűnnének. Budapest irányítása politikai feladat, politikai eszközöket igényel. De a politikát arra kell használni, amire való: várospolitikai és nem országos politikai vitákat kell majd folytatni a közgyűlésben. Legyenek persze erőteljes viták: a BKK-rendészetről vagy arról, hogy mire költsünk, ismételten a belvárosra vagy végre egyszer a külvárosra is.

Mivel minden budapesti tud dönteni ennek a közgyűlésnek az összetételéről, ajánlanék pár szempontot a figyelmükbe a döntés meghozatala előtt. Az első az, hogy kinek van programja, ki kéri lózungok helyett konkrétumokra a felhatalmazását. A Fidesz programja egy söralátéten elfér, a DK programja pedig egy kifliszacskón. A Tisza fővárosi programját a mai napig nem ismerjük. Bár túlzónak tűnhet Vitézy Dávid 101 pontos programja, azért ilyen részletes, hogy pontosan tudja minden egyes választó, hogy mire kéri a Vitézy Dávid vezette lista a szavazatát. Tudjuk, hogy lesznek ellenjavaslatok, hogy kell majd konfliktusokat vállalni és jó megegyezéseket kötni, de van sorminta, legalább tudja mindenki, mit fog képviselni a lista, amire szavaz.  

A másik szempont, hogy

nézzék meg, kik vannak a listákon. A DK és a Fidesz listáján pártkatonák vannak, az előbbinél sokszor büntetett előélettel, a Tisza-listán pedig olyan emberek, akikről alig tudunk valamit.

Vitézy Dávid listáján korábbi fővárosi képviselő, egyetemi vezető, sikeres cégvezető, a kulturális életben bizonyított emberek, urbanisták állnak. Olyan önálló véleményalkotásra képes emberek, akik már bizonyítottak a pártpolitikán kívüli világban és nagyban, egységes elképzelés mellett, érdemben tudnak a város ügyeivel foglalkozni.

A harmadik szempont pedig, aki Vitézy Dávidra szavaz, az azért is szavazzon az általa vezetett fővárosi listára, hogy Vitézy Dávid várható győzelme esetén a legtöbb elképzelést meg tudja valósítani a programjából. Ügyek menti többséget ugyanis ebben a várható közgyűlésben csak középről lehet létrehozni. Ezért Vitézy Dávidnak van a három jelölt közül egyedül esélye egy működő Budapestet teremteni, hiszen a Fidesz és a DK jelöltje nem tud ügyek mentén politizálni, ahogy ezt megtapasztaltuk már rengetegszer.

Összességében a négy blokkból álló megosztott közgyűlés hatalmas lehetőség Budapestnek, és remény Magyarország egésze számára. Meg lehet mutatni, hogy a politika nem öncélú csata, magamutogatás, panaszkodás, mentegetőzés, támadás és gyalázkodás, hanem megoldáskeresés, alkufolyamat, vita, sőt éles és kemény vita, de olyan, ahol a győzelmet és a sikert a budapestiek érdekeivel mérjük, mert a politikát is csak ez tudja igazolni.

Karácsony Gergely főpolgármester azzal kezdte a kampányát, hogy a Budapest köztársaságot akarja megvédeni. Szerintem ez tévedés, ez csak egy új irányjelző a csatatéren. Budapest köztársaságot meg kell teremteni, de ehhez új politikai gyakorlatokra, felelősségvállalásra, az elkötelezettség és a tárgyalóképesség megfelelő mértékére van szükség. A helyzet hamarosan itt lesz, az első megoldandó feladat, hogy a megosztottságot ne a fővárosi politika lebénításaként fogjuk fel, hanem feladatként, amiben a természetes az, hogy a budapestiek érdekét követve megegyezést és megoldást keresünk. Így lesz Budapest valóban köztársaság.

A szerző az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városházán 2023. október 25-én. Fotó:  MTI / Kovács Attila)