Aggódnak a rajongók, miután meglátták a sok vért Károly királyon

2024. május 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Károly Király új portréja miatt kiakadtak az emberek Fotó: Getty Images

Nagy a baj.

III. Károly királyról új portré készült. Az uralkodót Jonathan Yeo művész festette vörösre , az online reakciók nem sokáig várattak magukra.

Május 14-én, kedden III. Károly király leleplezte a londoni Buckingham-palotában a koronázása óta készült első portréját. A Jonathan Yeo művész által készített festményen a király teljes egészében vörös alapon látható.

A festményt még 2020-ban rendelték meg, hogy megünnepeljék azt Károly király 50 éves tagságát a Draper's Companyban, a kereskedők több évszázados szövetségében, amely ma már jótékonysági célokat szolgál.

Károly király jobb válla felett egy pillangó látható, ami nem csak az uralkodó természethez fűződő kapcsolatát hivatott tükrözni.

Jonathan Yeo a monarcha természethez való kötődésének tükrözése mellett elmondta: „Amikor elkezdtem ezt a projektet, Őfelsége a király még Ő Királyi Felsége, a walesi herceg volt, és ahogy a pillangó, amelyet a válla fölé festettem, úgy ez a portré is fejlődött az idők során, ahogy az ábrázolt személy közéletünkben betöltött szerepe változott.”

A reakciók vegyesek

Az interneten megoszlanak a vélemények arról, hogy Károly király új portréja sikeres műalkotás-e vagy felkavaró, amit csak utálni lehet. Utóbbiban nagyrészt egyetértés van az Instagramon véleményt megosztók között.

A kommentek között olyan kijelentéseket olvasni, mint:

„Úgy tűnik, vérben fürdik”, „Sajnálom, de a portréja úgy néz ki, mintha a pokolban lenne” vagy „Miért kell egy tampont ábrázolnia?”

Az utolsó megjegyzés kétségtelenül a közte és Kamilla királynő közötti hírhedt telefonhívásra utal, amikor az akkori walesi hercegnek még Diana hercegnő férjeként viszonya volt Kamilla Parker-Bowlesszal. A felvételeken hallható, amint azt mondja úrnőjének, bárcsak tampon lenne, hogy egész nap benne lehessen. Ez a kijelentés feledhetetlen – sajnos.

SCC

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest