Ekkor dönt a kormány, hogy Röszkénél vagy Tompánál épüljön-e Európa legnagyobb határátkelője

DROTI20230718001
2024.05.17. 12:32
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint a kormány 2025 második felében fog arról dönteni, hogy Tompánál vagy Röszkénél épüljön meg a balkáni giga-határátkelő. Az Index értesülései szerint Tompánál már januárban megkezdődött a tervezés, míg Röszkénél jelenleg az előkészítés folyik.

„Jelenleg két helyszínen vizsgáljuk nagy kapacitású határátkelő fejlesztését” – nyilatkozta az Indexnek Göbl Vilmos. Az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályának munkatársa közölte, hogy a tompai határátkelőhely fejlesztésére irányuló tervezési feladatok már idén januárban megkezdődtek.

Göbl Vilmos tájékoztatása szerint a tervezési munkálatok befejezése a jövő év második felében várható.

„Emellett az érintett hazai szervezetekkel megkezdődtek az előzetes egyeztetések a röszkei határátkelő közelében is egy új, nagy kapacitású határátkelő fejlesztéséről” – tájékoztatta az ÉKM az Indexet. A röszkei átkelő bővítéséről pillanatnyilag egy megvalósíthatósági tanulmány előkészítése folyik.

A határátkelőhelyek létesítéséről az elkészült tervek és tanulmányok függvényében hoz majd döntést a kormány

– közölte a szakminisztérium, hozzátéve, hogy az építési költségekről csak a szakértői tanulmányok elkészülte után tudnak nyilatkozni.

Hosszú kamion- és autósorok a röszkei határátkelőnél 

Mint ismeretes, az új határátkelőhely építését Szijjártó Péter külügyminiszter közvetlenül Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatója után jelentette be Facebook-oldalán.

Közösen Szerbiával és kínai partnereinkkel megkezdjük Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb forgalmi irányítását és átengedését biztosító nagy határátkelőhely megépítését Magyarország és Szerbia között

– mondta Szijjártó Péter, aki hozzátette: a röszkei határátkelő rendkívüli mértékben leterhelt, mindenki számára ismerősek a hosszú kamion- vagy autósorokról szóló képek.

A külügyminiszter által bejelentett terv már március 4-én megjelent a Magyar Közlönyben. Egy, a magyar–szerb határszakaszon megvalósítandó határátkelőhely-fejlesztésről szóló kormányrendelet szerint a kormányfő azzal bízta meg a minisztereket, hogy készítsék elő a Röszke 3. gyorsforgalmi úti határátkelőhely megvalósításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, valamint végezzék el egy Tompánál létesítendő új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges előkészítési munkákat.

Cél lehet az M5-ös autópálya tehermentesítése

A Telex azt feltételezi, hogy a kormányzat inkább Tompánál építené meg a nagy kapacitású átkelőhelyet. Mint arról a sajtó beszámolt, Lázár János miniszter korábban egy sor beruházást fagyasztott be, majd néhányat mégis engedélyezett. Ezek között van az M9-es gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódó tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és gyorsforgalmi út előkészítése, valamint az M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig.

Ez a terv azért lenne észszerű, mert az M5-ös autópályát valamelyest tehermentesítené a Balkán és Nyugat-, valamint Közép-Európa közötti tranzitforgalomtól. A fejlesztéssel folyosót nyitnának a legkevésbé kihasznált magyar autópálya, az M6-os és a szerbiai nagy forgalmú A1-es autópálya között.

Az Index megkereste a szerb kormány kommunikációs osztályát, hogy információkat szerezzen a belgrádi elképzelésekről is. Szerettük volna megtudni, hogy ők az A1-es autópályáról egy Szabadkát elkerülő szakasszal a Kelebia–Tompa átkelő fejlesztését vagy a Horgos–Röszke további bővítését látnák-e észszerűnek. A szerb kormány kommunikációs osztályától eddig nem érkezett válasz.

Komoly kihívás az illegális migráció Szerbiában

Az Index megkeresett több szakértőt is ebben az ügyben, azonban egyelőre nem kívánnak nyilatkozni. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy ezen a szakaszon az illegális migráció komoly kihívást jelent a szerb belügyi szerveknek, ezért a határfejlesztés déli szomszédunknak nemcsak pénzügyi, hanem komoly humánerőforrás-kérdés is.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly ősszel a szabadkai Lidl bevásárlóközpont előtt migránsok lövöldöztek egymásra. Egy ember életét vesztette. A magyar határ melletti településeken nem ritka, hogy bevándorlók lövöldöznek a közterületeken. A felfegyverzett csoportok a mezőgazdasági munkákat is sokszor akadályozzák.

A szabadkai Pannon TV szerint egyes gyümölcsösökbe be sem mernek menni a termelők, mert az embercsempészbandák nem engedik őket dolgozni.

(Borítókép: A röszkei közúti határátkelőhely 2023. július 18-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)