Meghalt Dabney Coleman

2024.05.18. 14:11
92 éves korában hunyt el a Yellowstone című sorozat John Dutton Jr.-ja, akinek színészi munkásságát korábban Emmy- és Golden Globe-díjjal is jutalmazták.

Lánya, Quincy Coleman jelentette be Dabney Coleman halálát, aki május 16-án 92 éves korában hunyt el a kaliforniai Santa Monicában. Mint ismert, a színész anno a Broadwayn kezdte pályafutását, majd 1961-ben kapta meg első epizódszerepét a Naked City című sorozatban. Négy évvel később pedig a The Slender Thread volt a legelső nagyjátékfilm, amiben feltűnt, és amelyet további felkérések követtek. 

Pályafutása során száznál is több produkcióban szerepelt összesen. Közéjük tartozik például a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), az Aranyoskám (1982), a Háborús játékok (1983), a Gengszterkorzó (2010), továbbá játszott a 2018-as Yellowstone című sorozatban, amelyben John Dutton Jr.-t alakította.

Coleman munkásságát díjakkal jutalmazta a szakma. 1988-ban a legjobb férfifőszerepért Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért. 1987-ben az Emmy-díjat is elnyerte a Sworn to Silence című produkcióért az amerikai tévékadémiától. Sőt, 2011-ben és 2012-ben a Gengszterkorzó széria révén megkaphatta a legjobb szereplőgárdának járó Screen Actors Guild-díjat. 2014-ben csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. 

A színészet előtt két éven át volt katona az amerikai hadseregben, Európában állomásozott. Élete során kétszer házasodott meg, előbb Ann Courtney Harrellt vette el feleségül, akivel 1957 és 1959 között alkottak házaspárt, majd Jean Hale-lel kötötte össze az életét, ez a frigy 1961-től 1984-ig tartott. Két házasságából összesen négy gyermeke született: Kelly, Randy, Quincy és Meghan.