Nehéz ellenállni az év legjobb telefonjának
További Cellanapló cikkek
- Itt az új bajnok, ennél jobb kamerával egyik mobil sem rendelkezik
- Durván jó kijelzővel és kedvező árral támad az új belépő szintű mobil
- Ezzel a négy dologgal újíthat majd az iPhone 16 Pro kamerája
- Visszatér a Nokia legendás telefonja, a 3210
- Nem ön bolondult meg, ha úgy hiszi, nem szólalt meg reggel az iPhone ébresztője
Semmi kétség, hosszú év áll mögöttünk, amely technológiai bejelentésektől sem volt mentes. Ahogy várható volt, többek között új csúcsmodellel rukkolt elő a Samsung, a Honor, a Huawei, a Xiaomi, a Google és az Apple is, a verseny pedig meglehetősen nagy lett a gyártók között – nemcsak abban a tekintetben, hogy milyen készüléket tudnak összerakni, hanem abban is, hogy milyen áron tudják a fogyasztók elé rakni, idén ugyanis talán minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bírt a techcuccok árazása.
Azt persze lehetetlen meghatározni, hogy idén melyik gyártó készítette el a legjobb telefont, hiszen mindenkinek egyéni preferenciái vannak, amelyek megléte (vagy éppen hiánya) azonnali vásárlásra (vagy kukázásra) ösztönözheti a felhasználót. Mi azonban most mégis megpróbáltuk összeszedni, melyek lehetnek azok a telefonok, amelyek a lehető legszélesebb felhasználói kört képesek kiszolgálni úgy, hogy mellette minden más kategóriában is szinte a csúcsot képviselik.
Alábbi válogatásunkat úgy próbáltuk összeállítani, hogy az egyaránt a gyártók, valamint a szoftveres és a felhasználási területek terén is változatos legyen.
A legjobb androidos telefon
Bár megjelenése olyan régen volt, hogy néhányan el is felejtik az idei telefonok közé sorolni, a Samsung-féle Galaxy S22 Ultra mégis szó szerint rárúgta az ajtót 2022-re. Februári megjelenése óta nem is nagyon készült olyan androidos telefon, amely javarészt meg tudná szorongatni – ez pedig az eladásokon is látszik, a felhasználók ugyanis imádták a Samsung mobilját. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy az S22 Ultra ugyan névügyileg az S széria tagja, karakterisztikáit illetően azonban egyértelműen egy Note készülékről beszélünk, amelyeknek gyártásával még 2020-ban hagyott fel a dél-koreai vállalat.
Annak ellenére hogy a kamera hardvere ismerősnek tűnhet, a Samsung által végrehajtott fejlesztések az egyik legjobb mobilos fényképezővé tették a telefont idén. A 108 MP-es főkamerát egy ultraszéles és két teleobjektív támogatja, amelyek közül az egyik háromszoros, míg a másik tízszeres optikai zoomot tesz lehetővé. A nagyméretű, 6,8 hüvelykes LTPO AMOLED kijelző egyszerre nyújt elképesztően nagy, 1440 x 3088 képpontos felbontást és akár 120 Hz-es adaptív frissítési frekvenciát, míg a hosszú távú, még a Google Pixelt is felülmúló ötéves szoftveres támogatásnak köszönhetően az időtállóság miatt sem kell aggódni.
Ha kedveli a kifejezetten nagyméretű, robusztus küllemű mobilokat, a Samsung készüléke az egyik legjobb választás lehet, a készülékházban megbúvó S-Penről nem is beszélve – amelyet jóformán csak szeretni lehet, jelenléte ugyanis még akkor sem zavaró, ha valaki egyáltalán nem használja.
A legjobb iPhone
Ugyan a legjobb iPhone kategória már-már értelmetlennek tűnhet, az Apple ugyanis látszólag csak csúcskategóriás mobilokat dob piacra, amelyek mind kikérik maguknak a „legjobb” jelzőt, ez azonban koránt sincs így. A cupertinói vállalat az évet a 3. generációs iPhone SE-vel indította márciusban, mely tulajdonképpen egy új csipen és az 5G-s képességen kívül semmit sem változott az elődhöz képest, a szeptemberi termékdömping azonban már sokkal érdekesebb időszak volt.
Itt mutatkozott be az iPhone 14 és az iPhone 14 Plus, amelyekről jobb szót sem ejteni, ha e mobilok vásárlásán gondolkodik, legyen kedves magához, és válassza az iPhone 13-at, illetve itt fedte fel magát az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max, amelyek viszont kifejezetten nagy előrelépések lettek. Ezt támasztja alá az is, hogy a készülékeket viszik, mint a cukrot, az Apple-nél akkora a készlethiány, hogy karácsony előtt öt-hat héttel már nem tudták garantálni a kiszállítását az ünnepekre.
Az alapmodell 6,1, míg a Max modell 6,7 hüvelykes Super Retina XDR-kijelzője jelenleg a legfényesebb a piacon, és tartalmaz minden olyat funkciót, amit a szakma elvárhat – kezdve a 120Hz-es adaptív képfrissítéstől egészen a mindig ébren technológiáig. A kamerák tekintetében szintén történt előrelépés, a korábban 12 megapixeles széles látószögű kamerát egy 48 megapixeles váltotta, a 120 fokos ultraszéles és a háromszoros optikai zoomolásra képes telefotó-objektívek azonban maradtak 12 megapixelen – cserébe legalább kétszer jobb képeket készítenek éjszaka, mint az elődök.
Ha szereti az Apple letisztult dizájnnyelvezetét, odáig van az olyan, már-már parasztvakító újdonságokért, mint a Dynamic Island, és egy akár öt-hat évig is használható mobilt keres, az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max remek választás lehet.
A legjobb nyers Androidot futtató telefon
A Google saját márkás telefonjai kifejezetten érdekes termékek, hiszen androidos szférában olyanok, mint az Apple iPhone-jai: ugyanazon cég rakja össze a hardvert és a szoftvert is, amire más példát jelenleg nem igazán találni. Mindennek hatása meg is érződik a Pixel telefonokban – leginkább a kamerájuk az, amely a brutális szoftveres tuningnak köszönhetően elképesztő képeket készít, és néhány esetben még maga mögé is utasítja a konkurens gyártók papíron jobbnak tűnő készülékeit.
Ez alól pedig az idén októberben bejelentett Pixel 7 és Pixel 7 Pro sem kivétel, amelyek ugyan nem hoztak eget rengető újdonságokat az előző generációs mobilokhoz viszonyítva, mégis sikerült felfrissíteniük a szériát. A csúcskategóriás mobil, azaz a Pixel 7 Pro a 6,7 hüvelykes, LTPO AMOLED kijelzőjével, a Google által fejlesztett Tensor G2-es csipjével és cicomázástól teljesen mentes, nyers androidos felületével manapság az egyik legjobb ajánlat lehet.
Kamerák tekintetében szintén nincs mire panaszkodni. A repertoár egy 50 megapixeles főérzékelőből, egy 12 megapixeles ultraszéles kamerából és egy frissített, 48 megapixeles, ötszörös optikai zoomolásra is képes teleobjektívből áll, amelyek mögött a Google korábban is említett mesterséges intelligenciája dolgozik, hogy a lehető legjobb képeket lőhessük.
+1 A legjobb hajlítható telefon(ok)
A listáról természetesen nem maradhatnak le a hajlítható telefonok sem, amelyek fejlesztés tekintetében egyre inkább átveszik a fókuszt a hagyományos mobilokkal szemben. A legtöbb gyártó már be is mutatta saját elképzelését, szerencsére többet is láthatunk – az azonban, hogy melyik lesz a nyerő, egyelőre még a jövő kérdése. Egy biztos: a Samsung-féle Galaxy Z Flip 4, amely a ma már retrónak számító felnyithatós mobilok világát idézi, igazi közönségkedvenc lett.
A kategóriában viszonylag megfizethető árának, kompakt külsejének, valamint átlagon felüli szoftveres támogatásának köszönhetően a Flip 4 bárki számára remek választás lehet, akit nem zavar, hogy a hajlíthatóságon kívül más extrát nem kínál a mobil, a kamerája ugyanis például csak a közép-felső kategóriát idézi.
Teljesen más oldalról közelíti meg a hajlítható mobil fogalmát viszont a Huawei készüléke, a Mate Xs 2, amelyről mi magunk is azt írtuk, hogy a legjobb ilyen mobil lenne, ha szoftveresen nem lenne visszafogva. A kínai céget érintő korlátozások miatt azonban sem az 5G-technológiához, sem pedig a Google keretrendszeréhez nem fér hozzá a mobil, így Google Play, Gmail, YouTube és hasonló alkalmazások nélkül kell megoldanunk a használatát.
Idehaza ez felettébb kellemetlen jelenség, főleg ha figyelembe vesszük az elképesztően magas, közel kétezer eurós ajánlott fogyasztói árat. Ennek ellenére maga a készülék kialakítása, összeszerelése és megjelenése az abszolút csúcskategóriát és a jövőt idézi, belátásunk szerint jelenleg a Huawei Mate Xs 2 rendelkezik a legjobb formatervvel – kíváncsian várjuk, más gyártó mikor mutat be hasonlót.
Rovataink a Facebookon