Az ünnepi időszakra vonatkozó bejelentést tett az Igazságügyi Minisztérium

2022.12.21. 06:11
A bajba jutott emberek a december 22-e és január 6-a közötti igazgatási szünetben is felkereshetik az Igazságügyi Minisztérium (IM) által működtetett áldozatsegítő központokat, hétfőtől csütörtökig 8–17 óra között, pénteken pedig 14 óráig.

Az IM az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt is tudatta: a 06-80-225-225-ös számon elérhető áldozatsegítő vonal bárhonnan és bármikor, a nap 24 órájában ingyenes hívható, kollégáik az ünnepek alatt is a bajbajutottak szolgálatában állnak. A tárca tájékoztatása szerint az áldozatsegítő központok elérhetőségei a https://vansegitseg.im.gov.hu/elerhetosegek/ oldalon találhatóak.

Hangsúlyozták: az áldozatsegítők ezekben a napokban is együttműködnek a kormányhivatalokkal, a rendőrséggel, valamint a civil partnerekkel. Az ünnepek idején az összehangolt munka, a minél szélesebb körű támogatás azért kiemelkedően fontos, mert egyes bűncselekménytípusok száma megemelkedhet.

Jelezték: ezért indította el az Igazságügyi Minisztérium és a Szerencsejáték Zrt. a közös tájékoztató kampányának második szakaszát, amelyben a neves színészek és elismert szakértők közreműködésével készült podcastokban mutatják be, hogyan lehet felismerni, ha valaki veszélyes helyzetbe került, illetve hogy miként lehet segíteni egy áldozattá vált emberen.