Hírességek követelik, hogy engedjék szabadon a bebörtönzött iráni színésznőt
További Kultúr cikkek
- Charlie már tíz éve nem hallgat zenét
- Nem csillapodnak a kedélyek egy elmaradt bemutató miatt
- Felállítják a DJ-pultot a nádtetők alá, és még a falakat is megfestik
- Ungár Péter: A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert nem sikerült
- Nem fogja kitalálni, hol tartanak vezetett túrát a fesztiválozóknak
Többek között Emma Thompson, Mark Rylance, Mark Ruffalo, Ken Loach, Mike Leigh, Steve McQueen, Ian McKellen, David Hare, Juliet Stevenson és Sepideh Moafi amerikai–iráni színésznő írta alá azt a nyílt levelet, amiben felháborodásukat fejezték ki Taraneh Alidoosti Oscar-díjas színésznő letartóztatása miatt – számolt be a The Guardian.
Irán egyik leghíresebb színésznőjét, Taraneh Alidoostit szombaton tartóztatták le otthonában. Azóta kiderült, hogy az Oscar-díjas színésznőt Irán hírhedt börtönébe, az Evinbe zárták, ahol köztörvényes elítéltek mellett politikai foglyokat és kormányellenes aktivistákat tartanak fogva.
A színésznőt azután csukták le, hogy Instagramon megosztott magáról egy képet, ahol hidzsáb nélkül látható, miközben egy táblát tart maga elé „Nők, élet, szabadság” felirattal. Ez az a szlogen, ami az iráni rezsim elleni tiltakozás jelképévé vált.
Alidoosti letartóztatásával sokaknak az a gyanúja, hogy az iráni kormány a színésznő esetével próbál példát statuálni, jelezvén, hogy sem az ismert sportolóik, sem a híres művészeik nem lehetnek túl népszerűek ahhoz, hogy elkerüljék a letartóztatást – a kormány álláspontja szerint – hamis és torz tartalmak terjesztése miatt.
A letartóztatás ellen felszólalók ezzel szemben azt állítják, hogy Alidoostit azért tartóztatták le, mert az Instagramon elítélte Mohsen Shekari kivégzését, amiért a 23 éves művész részt vett az Iránban szeptemberben kezdődő országos tüntetéseken, amelyeket a kurd–iráni Mahsa Amini brutális meggyilkolása robbantott ki.
A nyílt levél aláírói szerint:
Taraneh Alidoostinak – mint minden iráni állampolgárnak – joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, az egyesülési szabadsághoz, valamint az önkényes letartóztatástól és fogva tartástól való mentességhez. Ezennel szolidaritást vállalunk vele, és követeljük azonnali szabadon bocsátását és biztonságos visszatérését a családjához.
Iránban a tüntetők – köztük Alidoosti művésztársai is – az Evin börtön előtt gyűltek össze, és a nő szabadon bocsátását, illetve állapotáról szóló híreket követeltek.
Asghar Farhadi, aki Az ügyfél című Oscar-díjas filmet rendezte, amelyben Alidoosti játszotta a női főszerepet, a következőket nyilatkozta:
Négy filmben dolgoztam Taraneh Alidoostival, aki most börtönben van, mert kiállt honfitársai mellett, és ellenezte a tüntetők ellen hozott jogtalan ítéleteket. Ha ennek a fajta támogatásnak a kinyilvánítása bűncselekmény, akkor Iránnak több millió bűnözője van.
A hírességek által kifejtett ellenállás jeleként Hamid Farrokhnezhad, ismert iráni színész, író és rendező Instagramon keresztül üzent Ali Hámenei, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjének:
Te vagy az oka és a bűnöse az összes közelmúltbeli eseménynek, a te lelkeden szárad az összes vér, ami mindkét oldalról – a nép és a biztonsági erők részéről – a földre folyt. Ti vagytok a hibásak, amiért minden békés tiltakozás előtt becsukjátok a fületeket, és csak a saját hangotokat halljátok… Kegyetlenek vagytok, és a kegyetlenség halálra van ítélve.
Mohammad Mehdi Esmaili, Irán kulturális minisztere a Taraneh Alidoosti szabadon bocsátását követelő vagy az iráni rezsim ellen tüntető művészeket felszólította, hogy „inkább menjenek vissza dolgozni”.
(Borítókép: Taraneh Alidoosti 2022. május 26-án. Fotó: Julie Sebadelha / AFP)