Meghalt a korábbi magyar válogatott futballista

C LAK19850513022
2022.12.24. 09:11
Életének 64. évében meghalt Fitos József korábbi magyar válogatott futballista, aki pályafutása alatt három magyar bajnoki címet nyert a Bp. Honvéddal, írta meg a TV Szentendre és a Nemzeti Sport.

Fitos József a Lenti csapatában kezdte a pályafutását, majd 1978-ban igazolt Zalaegerszegre, két évvel később aztán a Haladás VSE játékosa lett. A Honvéd 1985-ben igazolta át őt, a kispestiekkel összesen három bajnoki címet nyert, 1988-ban pedig döntős volt a Magyar Kupában.

Fitos József 1989-ben a Panathinaikosz hívására légiósnak állt, majd rövid ideig a Panioniosz együtteségen is megfordult. 1990-ben aztán visszatért Magyarországra az Újpesti Dózsa kedvéért. A IV. kerületieknél csak néhány mérkőzést játszott, aztán úgy döntött, visszavonul a profi labdarúgástól.

Az egykori középpályás 1985 és 1989 között 12 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, írja a Nemzeti Sport. Fitos József közel egy évig küzdött egy súlyos betegséggel.

A Honvédot nagyon rövid ideig vezetőedzőként irányíthatta Fitos József, három alkalommal ült le a csapat kispadjára a magyar élvonalban. Egy ózdi kitérő után a saját szentendrei egyesületére összpontosította figyelmét 2008-tól.

(Borítókép: Fitos József a magyar labdarúgó-válogatott tagja 1985-ben. Fotó:  Wéber Lajos / MTI)