Fabricius Gábor: Amit a leggyengébbel művel a hatalom, az mesél a hatalomról

KARM8559
2023.06.22. 17:41
Eltörölni Frankot című filmje kapcsán felkérték Fabricius Gábort, hogy tartson kurzust a római filmművészeti egyetemen a disztópiák természetéről. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, akit olaszországi tapasztalatairól, a valóság és igazság közti különbségről, és a disztópia mibenlétéről is kérdeztünk.

A jelen egy pillanat. Valami, ami már nem a múlt, de csak egy szemhunyásnyival előzi meg a jövőt. A jelenünk sosem tökéletes, de mindig el lehet képzelni egy ennél rosszabb forgatókönyvet, valamit, amit disztópiának hívhatunk. Ez fakadhat feltételezett problémákból, de többnyire a mostani korunk gondjai eszkalálódnak benne.

Egy múltba visszanyúló, ottani disztópikus képet festő alkotás az Eltörölni Frankot című film is. A művet a világ különböző részein más és más módon fogadták, de Olaszországban kimondottan nagy hatást gyakorolt a nézőkre. Olyannyira, hogy a rendezőt, Fabricius Gábort most meghívták Rómába, hogy a híres filmművészeti egyetemen, a Centro Sperimentale di Cinematografián tartson kurzust a disztópiák természetéről.

Egy világ sok lencsén át

Fabricius Gábor rendezőt épp két programja közt kaptuk el, videóchaten tudtunk vele beszélni. Autójából bejelentkezve kezdtük a diskurzust, ahol visszanyúltunk az alapkérdésig: honnan jött a felkérés, hogy tanítson Róma legendás filmművészeti egyetemén?

A filmet Velencében mutattuk be 2021-ben. Azon túl, hogy ez a fesztivál A kategóriás Berlin és Cannes mellett, az olaszok filmművészetének egy rendkívül fontos sarokköve

– mesélte a rendező.

Elmondása szerint a vetítésen rengeteg neves szakember volt jelen, producerektől színészeken át egészen a világhírű rendezőkig és forgatókönyvírókig. Ezen a bemutatón látta az Eltörölni Frankot a filmegyetem egyik kurzusvezetője, akiben mély nyomot hagyott. Amikor előkerült a disztópia mint témakör az egyetemen, mindenképpen ezen a művön keresztül akarta megközelíteni azt, ezért felkereste Fabricius Gábort.

Míg Magyarországon az alkotás fogadtatása jelentősen eltért az olasz verziótól, a rendező elmesélte, hogy gyökeresen más a film és a téma megítélése az olyan országokban, amelyek

  • a keleti blokkhoz tartoztak,
  • közvetlenül a Szovjetunió részei voltak,
  • tőlünk nyugatra vannak, de még aktív rálátással rendelkeztek erre a világra,
  • távolabbi, nyugati régiók tagjai.

Mivel Olaszország a vasfüggönyön túl volt, de még elég közel ahhoz, hogy legyen ismerete és elképzelése erről a világról, egy különleges, egyedi látásmódot képviselnek a többi nemzethez képest.

Számukra nem a közvetlen élmény az, ami működteti ezt a filmet, hanem Orwell világa. Ezen keresztül értik meg. Ahogy ott beszélgettünk, úgy érzem, hogy a jelenlegi, amerikai, szabad kapitalizmus működésére is emlékezteti őket. Eléggé elemelt a film ahhoz, hogy többet jelentsen egy egyszerű történelmi mesénél. Itt válik el az illusztratív történelmi filmek működése a drámai műfajtól

– fogalmazta meg Fabricius Gábor.

Az igazat mondd, ne csak a valódit

A rendező a történelmi drámák műfajában arra a kérdésre keresi a választ, hogy az alkotás valóságos legyen, vagy igaz. Elmondása szerint megesik az, hogy a valóság történetben elmesélve már nem tűnik igaznak. Az igazságra a valóságnál jóval komplexebb összefüggésrendszerre hivatkozik. Ez a megközelítés igyekszik egyfajta védőhálóként funkcionálni, hogy a tartalom a közönség olvasatában se legyen félrevezető. Hozzáteszi:

Az igazság egy nagyon veszélyes szó, a szubjektív igazság. Én mégis erre az igazságra törekedtem, ennek érdekében pedig beáldoztam a valóságot.

Az alkotó azt is elmesélte, hogy már előzetesen felkészült a közönség vegyes reakcióira a film kapcsán. Több helyről megkapta, hogy a nyolcvanas években nem is történtek olyan dolgok, amiről a film szól, miközben szerinte a korabeli, szocialista propaganda lenyomata fellelhető volt sok kritikus hangban.

Elmondása szerint a cselekményben történő eseményekre akadt példa a korszakban, csak nem volt mindennapos jelenség. Ettől függetlenül a rendező szerint elég, ha egyszer is megeshet ilyen, onnantól egy valós dologról beszélünk.

Az, hogy a leggyengébbel mit művel a hatalom, az mesél a hatalomról

– tette hozzá.

Bevallása szerint a film a vasfüggöny mögötti világról szól. Az ő szemszögéből nem azon van a hangsúly, hogy a cselekmény Románia, Lengyelország vagy Magyarország szocializmusát mutatja be, hanem annak a világnak a disztópikus lenyomatát. Úgy véli, hogy a filmnek diplomáciai funkciója van. Képes különböző kultúrákat és nemzeteket összekötni egy olyan világban, amiről más és más tudással rendelkezünk.

Könnyed kis romantika

Elmesélte, hogy az Eltörölni Frankot Indiában és Hollandiában zsűri nagydíjat kapott, Olaszországban és New Yorkban pedig különleges olvasata miatt emelték ki. Kultúrdiplomáciai funkciója főként az univerzális közlési forma miatt tud jól működni.

Tapasztalatai alapján a rendező úgy érzi, hogy Olaszországban a kommunizmus eszméivel kapcsolatban van egyfajta „romanticizáló elképzelés”. Mivel náluk a kommunizmust sosem tudták ténylegesen megvalósítani a társadalmi rendszerben, ezért mind a mai napig utópikus gondolatok párosulnak hozzá a közvetlen, negatív tapasztalatok hiánya miatt. Fabricius Gábor úgy véli, hogy a helyi értelmiséget ennek kapcsán elsődlegesen a kapitalizmus témaköre foglalkoztatja.

Az egyenlőtlenség, a nagyvállalatok mindent elsöprő és elnyomó jelenléte. Adott esetben, ha ez egy amerikai kulturális áramlathoz kapcsolódik, akkor ennek a jelensége. Az amerikai film erősen elnyomó kultúrája az európai közegben. Az európai filmnek és gondolatiságnak a visszaszorulása

– részletezi a rendező.

Úgy gondolja, a magyar elképzelés a disztópiáról azért is nagyban más, mivel itt az elmúlt évtizedekben 20–30 évente történt egy-egy nagy társadalmi változás. Ebben a léptékben ez egy kimondottan gyors átalakulási folyamat, épp ezért a fogalom mibenléte is zavarosabb, amit az aktuális rendszerhez kölcsönzünk. Ezzel szembeállítva az olasz rendszert, azt mondja:

Harminc év az nem nagy idő. Ahhoz, hogy kialakuljon és megszilárduljon egy új nézőpont, arra alkalmatlan. A kulturális fejlődés összefüggéseit nézve ott a Mussolini-diktatúra utáni változás folyamatos a jelenkorig. Az majdnem nyolcvan év.

A római filmművészeti egyetem, a Centro Sperimentale di Cinematografia hatalmas múlttal rendelkező, nemzetközileg elismert intézmény. Fabricius Gábor elmesélte, hogy ezen az egyetemen vadásznak a hollywoodi stúdiók új munkatársak után, rengeteg jelmez- és díszlettervező innen dobbant az angyalok városába.

Nyomás alatt

Épp ezért is hatalmas élmény számára ott tanítani, ahol korábban Woody Allen vagy Kurosawa Akira adott órákat. Jólesett neki – bár rendkívül zavarba ejtőnek találta –, amikor munkásságát Pier Paolo Pasolinihez hasonlították a helyi alkotók. Emellett megtisztelő volt számára, ahogy kurzusa kezdetén odament hozzá két hallgató, akik azért döntöttek a mozgókép ágazata mellett, mert Velencében látták filmjének bemutatóját.

A rendező szerint az ottani hallgatóknak a disztópia által nyújtott kulturális és műfaji keveredés igazi kihívást jelent. Írásmesterségbeli kérdésekre keresik a választ, a jelenkor disztópiájának mibenlétét kutatják.

Erre mondtam, hogy a témát a valóságtól elemelve, túl kell írni, de közben a rendezésnél minden eszközt, ami az egyéni hangot és látásmódot építi, minél inkább dokumentarista irányba érdemes vinni. Ennek az eredménye, hogy kvázi dokumentumfilmet néz az ember, de olyan furcsa összetevőkkel, amikről nem érzi, hogy ugyanúgy megtörténhetnek. Itt teremtődik meg az az erős kontraszt és feszültség, ami, ha jól van adagolva, akkor nyomás alatt tartja a nézőt. Folyamatosan az az élménye, hogy amit lát, az valóságos, de a téma nagyobb és univerzálisabb, hiszen a valóságtól elemelt, kvázi disztópikus

– összegezte Fabricius Gábor. A tanítás kapcsán pedig hozzátette:

Engem nagyon érdekelnek a kérdések, hogy miként gondolkoznak. Hogyan kapcsolják össze a világ bizonyos részeit egy univerzáliává, ahogy csak ők látják. A különböző látásmódok foglalkoztatnak. Engem az ember érdekel.

(Borítókép: Fabricius Gábor 2021-ben. Fotó: Karip Tímea / Index)