Több vármegyét is eláztat ma a zivatar, de jövő héttől ismét visszatér a pokoli meleg

2023.07.22. 06:22
Szombaton a napos idő mellett záporok, heves zivatarok is kialakulhatnak, melyeket intenzív felhőszakadás kísérhet. Néhol jelentős jégesőre, vízátfolyásokra is lehet számítani.

Szombaton reggel már csak délen lehet kisebb eső, zápor. Eleinte változóan felhős-napos idő várható, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakulhatnak ki akár jégesővel, felhőszakadással, viharos széllel kísért zivatarok. Hevesebb események délnyugaton ígérkeznek – írja az Időkép.

A maximumok 25 és 31 fok között alakulhatnak.

időkép22
Fotó: Időkép

A hétvége első napján zivatarok miatt két vármegye kivételével az egész országra elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki. 

Az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat egyes, illetve kettes fokozatú figyelmeztetést adott ki az ország egész területére szombat reggel. Citromsárga riasztás van érvényben

  • Pest vármegyében,
  • Bács-Kiskun vármegyében,
  • Békés vármegyében,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében,
  • Csongrád-Csanád vármegyében,
  • Fejér vármegyében,
  • Győr-Moson-Sopron vármegyében,
  • Hajdú-Bihar vármegyében,
  • Heves vármegyében,
  • Komárom-Esztergom vármegyében,
  • Nógrád vármegyében,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében,
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében,
  • Tolna vármegyében,
  • Vas vármegyében,
  • Veszprém vármegyében,
  • Zala vármegyében,
Képernyőkép 2023-07-22 062850
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

illetve narancssárga riasztást adtak ki

  • Baranya vármegyére
  • és Somogy vármegyére.

FRISSÍTÉS:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat frissítette figyelmeztető előrejelzését, ennek értelmében kettes fokozatú, narancssárga riasztás van érvényben zivatar miatt három vármegyében (Borsod-Abaúj Zemplén, Somogy és Baranya vármegye), valamint egyes fokozatú, citromsárga riasztást adtak ki 

  • Bács-Kiskun vármegyére,
  • Csongrád-Csanád vármegyére,
  • Győr-Moson-Sopron vármegyére,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére,
  • Tolna vármegyére,
  • Vas vármegyére,
  • Veszprém vármegyére
  • és Zala vármegyére.

Hidegfronti tüneteket jelentkezhetnek

Szombaton pár fokkal hűvösebb levegő áramlanak fölénk, emiatt az érzékenyeknél hidegfronti tünetek jelentkezhetnek. Fejfájásra, migrénre panaszkodhatunk, a párás, fülledt időben keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is előfordulhat.

Végre az egész országban felfrissült a levegő, érdemes lesz éjjel jól kiszellőztetni, hogy végre igazán pihentető alvásban lehessen részünk. Délelőtt 10 és délután 4 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lehet az UV-sugárzás, lehetőleg ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a tűző napon.

Jövő héttől ismét visszatér a kánikula

Nem élvezhetjük azonban sokáig a hűsítő zivatarokat, jövő hét hétfőn újra visszatér a kánikula, szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt. Bács-Kiskun vármegyében és Csongrád-Csanád vármegyében ráadásul kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetés lesz érvényben a hét első napjától. Mindössze négy vármegye van, amelyre nem adtak ki figyelmeztetést (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék).

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras