Varga Zsolt szerint már jóval korábban le kellett volna zárniuk a vb-negyeddöntőt

2023.07.25. 14:22
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint jóval korábban le kellett volna zárnia a magyar férfi vízilabda-válogatottnak az amerikaiak ellen kedden megnyert világbajnoki negyeddöntőt.

„A védekezésben voltak hibák, de a támadásunk nagyjából működött. Nyilván az ilyen meccseket meg kell tanulnunk lezárni, a harmadik negyed végén vagy a negyedik elején, ez az, ami hiányzott ezen a találkozón” – nyilatkozta a fukuokai találkozót követően az MTI kérdésére Varga Zsolt, aki hozzátette, az amerikaiak stílusa kevésbé fekszik a csapatnak, mint például az Európa-bajnok horvátoké.

„A spanyolok ellen sok tapasztalatunk van, volt, amikor feküdt a stílusuk nekünk, volt, amikor nem. Sokat tanultunk azokból a kétkapukból. A mostani egy teljesen más lelki hátterű meccs lehet” – tekintett előre a szakvezető a címvédő spanyolok elleni csütörtöki elődöntőre.

A csapat olimpiai bajnoka, Varga Dénes szerint Ben Hallock négyperces kiállítása alapvetően határozta meg a találkozót. „Ez meghatározta azt, hogy az ő játékuk mire korlátozódik le, próbáltak bemenni minden irányból második centerbe, hogy ítéleteket tudjanak kiharcolni, a bírók pedig egy kicsit kompenzálva azt a domináns döntést, könnyebb síppal fújták be a fórokat.”

A veterán klasszis megjegyezte, nagyon örül a négy közé jutásnak, de sok olyan dolgot látott ezen a találkozón, amin javítaniuk kell. „Stabil védekezésre van szükség, részemről is volt két olyan blokkhiba, ami nem jellemző rám, és nem is szeretem, ha megtörténik.”

Hozzá hasonlóan a hat gólt szerző, így a meccs emberének járó különdíjat is bezsebelő Zalánki Gergő sem volt maradéktalanul elégedett.

„Örülök a továbbjutásnak, de egyáltalán nem játszottunk százszázalékosan. Amikor az amerikaiak elvesztették a legjobb játékosukat, az egyetlen centerüket, le kellett volna zárni a találkozót” – nyilatkozta a Bajnokok Ligája-győztes Pro Recco kiválósága, aki szerint elsősorban Vogel Somának köszönhetik a továbbjutást.

„Le a kalappal az amerikaiak előtt, mert végig őrületesen hajtottak. Kicsit sajnálom is őket, mert egy kissé durva ítélet volt szerintem a négyperces” – jegyezte meg Zalánki reccói csapattársa kiállításával kapcsolatban.

A már említett Vogel Soma két ötméterest hárított, egyet pedig a felső lécre „imádkozott” a mérkőzés során, a Ferencváros kapusa a vegyes zónában elmondta, nem emlékszik olyan esetre, amikor három büntetőt is elhibáztak volna vele szemben.

Nagyon hullámzó volt a mi részünkről ez a mérkőzés, több olyan pillanata is volt, amikor lezárhattuk volna. Aztán az amerikaiak hozták azt a gátlástalan támadójátékukat, amit korábban is tapasztaltunk. Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert pont ezekben a pillanatokban kaptunk zónából átlövésből olyan gólokat, amiket védhettem volna

– mondta a válogatott hálóőre.

Varga Zsolt együttese csütörtökön a címvédő spanyol csapattal találkozik, annak a mérkőzésnek már az olimpiai kvóta is a tétje, ugyanis a világbajnokságról a két döntős biztosítja helyét a jövő évi, párizsi játékokra.

FÉRFI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ

Magyarország–Egyesült Államok 13–12  (4–4, 3–1, 3–2, 3–5)