| Jön egy titkos tároló az Androidba, ami oda bekerül, ahhoz nem lehet csak úgy hozzáférni 2024-05-18 [hvg.hu] A Google bemutatta az Android 15 operációs rendszer második beta verzióját, amibe egy fontos adatvédelmi újdonság is bekerült. Részletek >
|
| Dobrev Klára: Ha azt akarjuk, hogy európai jólétben éljünk, ahhoz szociáldemokraták kellenek 2024-05-08 [24ora.index.hu] Dobrev szerint Orbán azért járja titokban az országot, mert ciki fideszesnek lenni. Részletek >
|
| Androidosok, figyelem: ezután nem kell majd feloldani a telefon képernyőjét ahhoz, hogy sok minden látszódjon 2024-05-02 [hvg.hu] A lezárt képernyő feloldása nélkül lehet majd információkat leolvasni az Android következő főverziójában Részletek >
|
| Meg kellett érnem a 32-t ahhoz, hogy találkozhassak álmaim férfijával. Csak egy baj volt, hogy ő a barátnőm vőlegénye 2024-05-02 [kiskegyed.hu] Most történt, a napokban. Ancsurka, az egyik ősbarátnőm bejelentette, hogy Palkó két hete megkérte a kezét, és az első júniusi vasárnapon össze is házasodnak. És hogy az eljegyzés örömére tartanak egy nagy baráti összejövetelt, ahol végre be is mutatja nekünk ezt a Palkót. Részletek >
|
| Bayer: nagyon közel áll a klub ahhoz, hogy megnevezze új vezetőedzőjét! 2024-05-01 [xlsport.hu] Egybehangzó német lapértesülések, valamint Fabrizio Romano beszámolója szerint a Bayern München nagyon közel áll ahhoz, hogy bejelentse új vezetőedzőjét, Ralf Rangnick személyében. FC Bayern are discussing final details with Ralf Rangnick in order to complete the agreement really soon. The appointment is really close. Main part of the points about project, influence of the manager... Részletek >
|
| Pár kattintás elég ahhoz, hogy ne tudja a Facebook algoritmusa a keresési előzményeidet böngészni 2024-04-27 [femina.hu] A Facebook keresési előzményeket is lehet törölni, mindössze pár kattintás az egész. Részletek >
|
| Gulácsi Péter bravúrja is kellett ahhoz, hogy a Lipcse megerősítse a BL-indulást érő helyét 2024-04-20 [24ora.index.hu] Willi Orbánék immár hét kör óta veretlenek a Bundesligában. Részletek >
|
| Gulyás Gergely Magyar Péterről: Ami történt, ahhoz nincs közöm, de ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem 2024-04-11 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Volt tanácsadója szerint Donald Trumpnak nincs elég esze ahhoz, hogy diktátor legyen 2024-03-31 [24ora.index.hu] John Bolton szerint az exelnök csak egy ingatlanfejlesztő. Részletek >
|
| Közel járt a Vác ahhoz, hogy elrontsa Johansson debütálását az ETO élén 2024-03-24 [24ora.index.hu] A hajrának 29 Részletek >
|
| Mi kell ahhoz, hogy megtörjön a putyinizmus szorítása? 2024-03-22 [24ora.index.hu] Az orosz elnök most valami másra törekszik, mint bármelyik elődje. Részletek >
|
| Ez kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön (vagy ne) 2024-03-21 [24ora.index.hu] A sémák se nem jók, se nem rosszak, mégis fontosak. Részletek >
|
| Mi kell ahhoz, hogy állati belsőségeket takarítsanak fel 700 méter útról? 2024-02-19 [hvg.hu] Speciális szállító, tűzoltók, Nébih-es beavatkozó egység, fertőtlenítő, só, homok, és több mint egy tucat ember több napos munkája védőfelszerelésben. Részletek >
|
| Feltételt szabott a Hamász: a gázai csapatkivonás kell ahhoz, hogy tárgyaljanak a túszokról 2024-01-26 [hvg.hu] Kis előrelépés történt az egyeztetésekben. Részletek >
|
| Túl szépnek tartják a fiatal lányt ahhoz, hogy pilóta legyen 2024-01-10 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Ambrus Attila: Öreg vagyok már ahhoz, hogy bohócot csináljak magamból 2024-01-04 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Minden körülmény adott ahhoz, hogy Milák Kristóf ott lehessen az olimpián, de... 2024-01-04 [24ora.index.hu] A tokiói bajnok napokon belül elkezdheti a vizes edzéseket. Részletek >
|
| A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost? 2023-12-31 [hvg.hu] Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén. Részletek >
|
| Zacher Gábor elmondta, mit kell tenni ahhoz, hogy ne találkozzunk vele szilveszterkor 2023-12-31 [24ora.index.hu] A toxikológust elmondta, mit kell tenni, ha nem szeretnénk találkozni vele. Részletek >
|
| Hány Mustang kell ahhoz, hogy végigmenjünk a 66-os úton? 2023-12-27 [24ora.index.hu] Mit tehet az ember, ha lehetősége nyílik arra, hogy egy Ford Mustang GT/CS-sel és egy Mustang Mach-E GT-vel rója az utakat? Nyilván végigmegy a 66-os úton. Mi is így tettünk, kalandunkról pedig egy kisfilmet is készítettünk. Mutatjuk! Részletek >
|
| Orbán Viktor: nem akarunk hozzájárulni ahhoz, hogy a magyarok pénzét Ukrajnának adják oda 2023-12-21 [ma.hu] A TV2-nek adott interjút a miniszterelnök. Részletek >
|
| Kárpáti Rebeka pontokba szedte, mit kell tennünk ahhoz, hogy ne legyünk kifacsart rongybabák év végére 2023-12-19 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Franciaország is csatlakozott ahhoz a német és brit követeléshez, amely 2023-12-17 [hvg.hu] Kijelentéseik jelentős hangnemváltásként értékelhetők. Részletek >
|
| 444: Több mint hatvanmillió forint közpénz került Orbán János Déneséktől ahhoz az üzletemberhez, akinek ő maga is tartozott korábban 2023-12-12 [hvg.hu] Böszörményi Zoltánnak Orbán János Dénes két ingatlanán is volt jelzálogjoga. Részletek >
|
| Böde-Bíró: Kellett ez a mérkőzés ahhoz, hogy visszajöjjünk az életbe 2023-12-08 [24ora.index.hu] Győri-Lukács szerint sikerült maguk mögött hagyni a montenegrói fájdalmakat. Részletek >
|
| Ezt a fiatal nőt túl szépnek tartják ahhoz, hogy hentes legyen, ő mégsem váltana szakmát egy fillérért sem 2023-11-27 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Mi kellett ahhoz, hogy egy fiatal visszautasítsa a kokaint? 2023-11-20 [24ora.index.hu] Nem ez az egyetlen veszély, ami az éjszakában rájuk leselkedik. Részletek >
|
| Van egy hangszer, amit először meg kell ölelnünk ahhoz, hogy megszólaltathassuk 2023-11-16 [24ora.index.hu] Különleges Csellóünnepet tart a Zeneakadémián a Concerto Budapest. Részletek >
|
| Zelenszkij emlékeztetett mindenkit, mi kell ahhoz, hogy Oroszország veszítsen - Oroszország háborúja Ukrajnában 2023-11-15 [24ora.index.hu] Oroszország háborúja Ukrajnában Részletek >
|
| A Netflix részletes útmutatót ad ahhoz, hogyan kell eltüntetni egy holttestet 2023-11-12 [origo.hu] Egy tizenhat éves lány pedig kéjes örömmel öli meg az Amerikai pite Stiflerjét. Novemberi streaming-ajánló. Részletek >
|
| Driftelt a körforgalomban egy BMW-s, de ez semmi ahhoz képest, ami mögötte történt - videó 2023-11-08 [origo.hu] Nem semmi, mivel követték. Részletek >
|
| Nagy Feró pályája elején közel állt ahhoz, hogy a futballkarriert válassza 2023-10-25 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Pályára sem kellett lépnie Szoboszlainak ahhoz, hogy megint ő legyen a téma Liverpoolban 2023-10-25 [24ora.index.hu] Rengeteg jókívánságot kapott szerdán a magyar válogatott csapatkapitánya. Részletek >
|
| Még egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy 2034-ben Szaúd-Arábia rendezze a foci-vb-t 2023-10-18 [24ora.index.hu] Infantino elképzelése szerint a kontinensek vetésforgóban adnak majd otthont a vb-nek. Részletek >
|
| Csupán ennyi nevelőszülő kéne ahhoz, hogy minden gyermek családban nőjön fel - Szülőket keres az SOS Gyermekfalvak 2023-10-05 [femina.hu] Az SOS Gyermekfalvak idén harmadszorra szervezi meg a médiaösszefogást október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napja alkalmából. Részletek >
|
| A válási papírok kellettek ahhoz, hogy kiderüljön Sophie Turner és Joe Jonas kisebbik lányának különleges neve 2023-09-27 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Erdélyi Mónika elárulta, mit szól ahhoz, hogy mém lett belőle a neten 2023-09-26 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Feltételt szabott a kormány: ez kell ahhoz, hogy ratifikálják a svéd NATO-csatlakozást 2023-09-18 [24ora.index.hu] A Szabad Európának egy kormányzati forrás azt mondta, a ratifikáció távolabb van, mint valaha. Részletek >
|
| Rengeteg szerencse kellett ahhoz, hogy mindkét pilóta túlélje a rendőrségi helikopter Balatonba csapódását 2023-09-17 [hvg.hu] Kiderült az is, mi okozhatta a balesetet, bár a kivizsgálás még tart. Részletek >
|
| Ilyen kevés elég ahhoz, hogy mindig divatosan öltözz - A kapszulagardrób megkönnyíti a napjaidat 2023-09-10 [femina.hu] A kapszulagardrób kialakításához akár harminc ruhadarab is elég. Amellett, hogy fenntarthatóbb, idő- és pénztakarékos választás is. Részletek >
|
| Georgiának kilenc feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja az európai uniós tagjelölti státuszt 2023-09-08 [24ora.index.hu] Brüsszel ősszel közli az unió bővítéséről szóló jelentést. Részletek >
|
| Kiszámolták, hányat kell lépni ahhoz naponta, hogy tovább éljünk 2023-09-06 [24ora.index.hu] Jó hír a kanapéhuszároknak, a gyümölcs és zöldségfogyasztás a testmozgást is kiválthatja Részletek >
|
| Drogozott, ivott, de túl menő volt ahhoz, hogy meghaljon 2023-08-15 [24ora.index.hu] Az igazi szerelme az alkohol volt, mégis az egyik legnagyobb sztár lett. Részletek >
|
| Mi még olcsón megúsztuk ahhoz képest, amit a szomszédban művelt és művelni fog a heves esőzés 2023-08-04 [24ora.index.hu] Több település is víz alá került, katasztrofális a helyzet. Részletek >
|
| Jelentősen drágult az üzemanyag, de ez még semmi ahhoz képest, ami jöhet 2023-07-29 [24ora.index.hu] Nehéz időszak előtt állunk. Részletek >
|
| Már csak napokig kell kitartani ahhoz, hogy a Vörös-tenger megmeneküljön 2023-07-13 [origo.hu] Megkezdődik az elhagyott kísértethajó borzasztó veszélyt rejtő rakományának kiemelése. Részletek >
|
| Orbán Viktor elárulta, mit szól ahhoz, ha diktátornak nevezik 2023-06-27 [24ora.index.hu] A miniszterelnök azt is közölte, miben az Európai Unió bajnoka Magyarország. Részletek >
|
| Donáth Anna: A Momentum ahhoz nem fog asszisztálni, hogy elvesszen Budapest 2023-06-27 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Prigozsin és Putyin együtt is kevés ahhoz, hogy történelmi inflációt írjon 2023-06-26 [24ora.index.hu] A háborúk szinte azonnal megtalálják a pénztárcánkat. Részletek >
|
| Wagner-vezér: Nincs szükség rengeteg katonára ahhoz, hogy valaki sikeres államcsínyt hajtson végre - Oroszország háborúja Ukrajnában 2023-05-30 [24ora.index.hu] Oroszország háborúja Ukrajnában Részletek >
|
| Túl fáradtak az emberek ahhoz, hogy egészségesebben éljenek 2023-05-18 [origo.hu] Az emberek több mint egyharmada az erős fáradtság miatt nem változtat az életrendjén egy friss tanulmány szerint. Részletek >
|
| Elhagyott egy konténert az M4-esen, de ez még semmi ahhoz képest, ami ezután jött - videó 2023-05-18 [origo.hu] Tudta még fokozni. Részletek >
|
| Az emberek már ahhoz is fáradtak, hogy egészségesen éljenek 2023-05-17 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Ahhoz, hogy Messi visszatérhessen, az 2023-05-05 [24ora.index.hu] Csereüzletre készülnek Barcelonában Részletek >
|
| Frank Lampard még bízik a csodában, de ahhoz hinniük kell magukban 2023-04-13 [24ora.index.hu] Vinícius szerint a Real Madrid a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Részletek >
|
| 5 év kellett ahhoz, hogy javítsanak a Windowsban egy hibát, ami mindenkinek belerondított a napjaiba, aki Firefoxot használ 2023-04-12 [hvg.hu] A Microsoft fél évtized után javított egy problémát a Windows beépített védelmi rendszerében, a Defenderben. A gond a Firefox böngésző jelentősen nagyobb processzorhasználatához vezetett. Részletek >
|
| Willi Orban gólja is kellett ahhoz, hogy elődöntőbe jusson a Leipzig 2023-04-07 [hvg.hu] A magyar védő a mérkőzés utolsó perceiben lódult meg egy kontrával, üres kapuba lőhetett gólt a Dortmund ellen. Részletek >
|
| Közel járok ahhoz, amit három éve megfogadtam 2023-04-05 [nemzetisport.hu] Részletek >
|
| Kevesen nézik a Hadikot ahhoz képest, hogy mennyibe került 2023-03-18 [24ora.index.hu] Több mint 2,4 milliárd forintot adott az állam a történelmi filmre. Részletek >
|
| Oszvald Marika: Újabb löketet kaptam ahhoz, hogy tovább szórakoztassam a közönséget 2023-03-15 [24ora.index.hu] A Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozatával tüntették ki. Részletek >
|
| A háború kellett ahhoz, hogy az SPD szakítson Oroszországgal 2023-03-13 [24ora.index.hu] Korábban a párt politikáját olyan oroszbarát politikusok alakították, mint a Putyinnal szívélyes kapcsolatot ápoló Gerhard Schröder. Részletek >
|
| Több mint 50 év kellhet ahhoz, hogy megszűnjön a nemek közti bérszakadék 2023-03-09 [24ora.index.hu] Meglepő, hogy Magyarország hol áll az esélyegyenlőségi rangsorban. Részletek >
|
| Fernando Alonso szerint a szezonkezdése túl szép ahhoz, hogy igaz legyen 2023-03-06 [24ora.index.hu] A spanyol szerint ez még csak a kezdet. Részletek >
|
| Már csak a kormány hozzájárulása kell ahhoz, hogy 2032-ig legyen F1-es futam Magyarországon 2023-03-02 [hvg.hu] A jogtulajdonos és a magyar szervezők már megállapodtak, de a kormányzatnak még áldását kell adnia a szerződésre. Részletek >
|
| Ukrán nemzetiségi szószóló: Nemzetközi segítség kell ahhoz, hogy a megvadult agresszor Oroszországot visszatartsák 2023-02-27 [24ora.index.hu] Részletek >
|
| Ezek kellenek ahhoz, hogy fergeteges legyen a farsangi buli 2023-01-31 [24ora.index.hu] Mutatjuk is, hogyan úszható meg költséghatékonyan a parti. Részletek >
|
| Tíz év kellett ahhoz, hogy végre online is lekérdezhető legyen az e-matrica érvényessége 2023-01-18 [hvg.hu] Webes e-matrica lekérdező felületet indított a NÚSZ Zrt. Részletek >
|
| 76 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtörténjen az elképzelhetetlen 2022-12-28 [24ora.index.hu] Luka Doncic átírta az NBA rekordlistáját. Részletek >
|
| Elon Musk: Lemondok, amint találok valakit, aki elég hülye ahhoz, hogy elvállalja ezt a munkát 2022-12-22 [hvg.hu] Hosszas hallgatás után végre reagált a Twitter vezérigazgatója arra a szavazásra, amit saját maga indított a távozásáról. Részletek >
|
| Simán nekiment a szemből jövőnek, de ez semmi ahhoz képest, hogy szerinte mi történt - videó 2022-12-17 [origo.hu] Ilyenkor jó, ha kéznél van egy fedélzeti kamera. Részletek >
|